Hamarosan összehívhatják a Malév Rt. közgyűlését, hogy a nemrégiben létrehozott Ground Handling Kft., valamint az Aeroplex Kft. esetében az alaptőke megemeléséről döntsenek. A cégcsoporton belüli átszervezések miatt a vezetés döntésének értelmében a tavalyi év végén önálló cégbe szervezték a földi kiszolgálást bonyolító üzletágat, a Ground Handling Kft.-be 840 dolgozó került át. A repülőgépek karbantartását és nagyjavítását végző Aeroplex Kft. munkajogi utódlással 340 Malév-dolgozót foglalkoztat tovább. A Grand Handling Kft.-hez hárommilliárd forint értékű eszközállomány került, ennek megvételére a cég az anyavállalattól kapott hitelt. Gönci János, a Malév Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: a Ground Handling Kft. megalapításával és az Aeroplex Kft. önálló tevékenységével versenyképesebb működési szervezet tartható fenn, egyben a cégcsoport is értékesebb lett. A két kft. felértékelésével és eredményes működésével ugyanis a Malév Rt. saját tőkéjének megfelelő szinten tartása is biztosítható úgy, hogy az elkövetkező évek legrosszabb időszakaiban sem csökken a Malév saját tőkéje a jogszabályok által meghatározott minimumszint alá.
Gönci elmondta, hogy a cég fizetőképességét 2005-ben mindvégig sikerült biztosítani, ehhez nagyban hozzájárult a második fél év terven felüli utasforgalom-bővülése. A menetrend szerinti forgalomban az utolsó két hónapban több mint húsz százalékkal haladta meg az utasok száma a 2004-es esztendő hasonló időszakának értékét, Ferihegyen pedig ismét sikerült elérni a 42-43 százalékos piaci részesedést. A légitársaság ennek ellenére jelentős hiánnyal zárja a 2005-ös esztendőt. Azzal együtt, hogy a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.-t 7,023 milliárd forintért – ebből a Budapest Airport (BA) Rt. levonta az 1,5 milliárd forint Malévval szemben fennálló követelését – értékesítette a Malév a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaságnak, a mérleg szerinti eredményben kétmilliárd forint lehet a hiány. Gönci János szerint a kedvezőtlen eredményt alapvetően a kerozin árának jelentős mértékű emelkedése határozta meg. A tervhez képest tavaly négymilliárd forinttal, összességében pedig 6,9 milliárd forinttal költött többet üzemanyagra a Malév, mint 2004-ben. A kockázati tényező csökkentése érdekében ebben az évben fedezeti ügyletet kötnek a kerozinra. A vezérigazgató szerint 2006-ban forgalombővülés és árbevétel-növekedés érhető el a Oneworld-csatlakozás révén, az utasforgalom bővülésével a repülőgépek kihasználtsága is emelkedik. A társaságnál 2005-ben csaknem 400 főnek szűnt meg az állása, ami az összlétszámhoz képest több mint tízszázalékos leépítés.
Költségcsökkentő intézkedéseket vezetnek be idén, 3-400 millió forinttal mérséklődnek a telekommunikációs kiadások, a flottarotációs rendszer üzembe helyezésével pedig 800 millió forint megtakarítás érhető el. Gönci szerint idén üzemi szinten is nullszaldós lehet a légitársaság eredménye. Napirenden szerepel a négy CRJ– 200 típusú repülőgép értékesítése. A Malév egységesíteni akarja a flottát, ugyanakkor a CRJ-k eladását nehezíti, hogy jelenleg nincs irántuk igazán kereslet. Gönci hozzátette: ezen a héten ülnek tárgyalóasztalhoz a BA Rt. új vezetésével, akikkel a gazdálkodásról
és a további együttműködésről egyeztetnek.
Abramovics, a pályázó. Az öt légitársaságot tömörítő orosz AirUnion légiszövetség vezetője, Borisz Abramovics nem tett le arról, hogy megszerezze a Malévot. Az üzletember a Világgazdaságnak adott interjújában sürgette, hogy mielőbb írják ki a privatizációs pályázatot, másképp a kormány elveszítheti a szerinte rosszul vezetett céget. Az ÁPV Rt. előzőleg azt ígérte, hogy a magánosítás a Budapest Airport privatizációjának lezárása után napirendre kerülhet.

Lefejelte a feleségébe belekötő részeg férfit, vádat emeltek ellene