Thaiföld és Kína hamarosan forgalomba hoz egy új, a HIV-vírussal fertőzötteknek szánt szert, amely az immunrendszert erősíti – adta hírül az AFP. Az SH-Instant nevű medicina a két országban honos gyógyfüvek hatóanyagainak kombinációja. A felhasznált növények közül háromnak Kína, kettőnek pedig Thaiföld az élőhelye. A gyógyszert hatévi munkával és kétmillió dollár (412 millió forint) költséggel fejlesztették ki. A bangkoki egészségügyi minisztérium tegnapi közlése szerint megakadályozza, hogy a HIV-vírussal fertőzöttek szervezetében kialakuljon az AIDS. A szer hatását hatvan HIV-fertőzött közreműködésével vizsgálták. Közülük negyvenen kipróbálhatták az új készítményt, húszan azonban a hagyományos orvosságokat kapták. A kúra végén az első csoporthoz tartozók valamennyien jobban érezték magukat, mint a második csoport tagjai.
Már tradicionális hazai gyógyszert kap 5800 kínai AIDS-beteg is, és további 3500 kezelését is hamarosan elkezdik – jelentette az Új Kína hírügynökség. A kínai egészségügyi minisztérium azt állítja, ezek a szerek nagyon hatásosak az AIDS nyomán kifejlődő egyes fertőzésekkel szemben is.
A minisztériumi közlés szerint az országban a HIV-fertőzöttek száma 135 ezer, az AIDS-betegeké pedig 31 ezer fölé nőtt, a BBC azonban emlékeztet arra, hogy már egy, 2003 decemberében készült felmérés szerint is 840 ezer HIV-fertőzöttről és 80 ezer AIDS-esről tudtak az egészségügyi hatóságok.
A világon már sokfajta AIDS-ellenes gyógyszerkoktélt használnak, a legtöbb kínai páciens azonban csak az olcsóbb és kevésbé hatásos készítményekhez jut hozzá – jegyezte meg a BBC.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg