Újabb Fittelina-beadvány

Munkatársainktól
2006. 02. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselő tegnap ismét a Legfőbb Ügyészséghez fordult Gyurcsány Ferenc ingatlanügyeivel kapcsolatban, mivel a Fővárosi Főügyészség immár több hónapja nem teljesíti a büntetőeljárási törvényben előírt kötelezettségét – áll a Fidesz-frakció honlapján.
A képviselő 2005. november elsején a Legfőbb Ügyészséghez fordult bejelentéssel a Gyurcsány Ferenc cégei által a Szalay utcai ingatlanok eladására és visszabérlésére kötött szerződésekkel kapcsolatban. Az eddig megismert dokumentumok ugyanis törvénysértés, sőt bűncselekmény elkövetésének gyanúját vetik fel. A Legfőbb Ügyészség egy hét elteltével arról tájékoztatta az országgyűlési képviselőt, hogy a szükséges intézkedések megtétele céljából beadványát feljelentésként továbbította a Fővárosi Főügyészséghez. A Fővárosi Főügyészség köteles lett volna az ügy iratainak beérkezése után 3 napon belül dönteni a feljelentésről, azonban ezt a mai napig nem tette meg. Deutsch-Für Tamás ezért újabb bejelentésében kéri a Legfőbb Ügyészséget, hogy felettes szervként intézkedjen az ügy kivizsgálása és a törvényesség helyreállítása érdekében – olvasható az ellenzéki párt parlamenti frakciójának közleményében.
Az alábbiakban összefoglaljuk a Szalay utca 4. szám alatti földszinti ingatlan ügyét, amely jelenleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégének, az Altus Rt.-nek a tulajdonában van, és évekig az országgyűlési Képviselői Klubnak adott otthont.
Az Altus Rt. amellett, hogy Gyurcsány cégeinek jelenlegi zászlóshajója, az a cég, amelybe 2002. június 3-án beolvadt a 1996. januártól működő Nomentana Kft. S az Altus Rt. az is, amelyik 2003. július 18-án „elnyelte” Gyurcsány – családi villájába adócsalásgyanús körülmények között beruházó – Fittelina Kft.-jét.
*
A Budapest V., Szalay utca 4. szám alatti földszinti ingatlan ügye, amelyben Deutsch Tamás hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt tett feljelentést, eredetileg a magyar állam tulajdonát képezte, s a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 1993-ban társasházzá alakította. A társasház átalakításának lebonyolításával a MeH Gyurcsány cégét, az Altus Rt.-t bízta meg. Az Altus szakértője által készített 1993. júniusi értékbecslés szerint a földszinti 319 négyzetméteres ingatlan 9,797 millió forintot ért. Ezt az ingatlant vásárolta meg 1995. január 12-én a MeH-től az Altus Rt. 6,640 millió forintért. Az államtól alig több mint hatmillió forintért megvásárolt, 319 négyzetméteres ingatlant – és egy magánszemélytől a még hozzá vásárolt 66 négyzetméteres lakrészt – a vásárlástól számított négy hónapon belül egy állami cég, a Közlöny- és Lapkiadó Kft. 97,5 millió forintért teljes mértékben átépítette. A magántulajdonú ingatlan átépítése megközelítőleg százmillió forintba került, amelyet tehát egy állami cég végzett el, állami forrásból.
A közpénzből felújított magáningatlant ezt követően, 1995. április 4-én a közlönykiadó tíz évre bérbe vette a tulajdonos Altus Rt.-től. Az állami cég 2005-ig több mint 100 millió forint bérleti díjat fizetett ki az Altusnak, azonkívül, hogy teljes mértékben átépítette az ingatlant. A bérleti díjon felül az állami cég bérlő viselte a teljes rezsiköltséget, sőt ő fizette a társasházi közös költséget is.
Gyurcsány parlamenti bizottsági meghallgatásán hosszasan magyarázkodott, hogy az állam nem pont ugyanazt az ingatlant újította fel és vette bérbe, mint amit két hónappal korábban eladott. A miniszterelnöknek teljesen igaza volt abban, hogy az államtól hatmillió forintért megvásárolt 319 négyzetméteres ingatlanhoz az Altus vett egy 66 négyzetméteres lakrészt is, és így ezt a magántulajdonú lakrésszel kibővített ingatlanegyüttest építette át 100 millió forintért az állam, és bérelte ki több mint 100 millió forintért tíz évre. Az egész, önmagában is sokat sejtető ügylet törvényességét alapvetően megkérdőjelezi az a tény is, hogy az állami cég már egy hónappal azt megelőzően, hogy bérbe vette az ingatlant, megkezdte annak teljes átépítését. Az állami közlönykiadó ugyanis már 1994. március 10-én megbízta a Gandalf Belsőépítészeti Kft.-t, hogy 97,5 millió forint értékben építse át az Altus ingatlanát, és a munkákat 1995. május 28-ig fejezze is be. A bérleti szerződést csak az átépítés közben, 1995. április 4-én kötötték meg, azaz az állami cég állami forrásból megrendelte és elkezdte 100 millió forintos értékben egy magántulajdonú ingatlan átépítését, anélkül, hogy jogilag bármilyen köze lett volna hozzá.
Lapunk is többször kért tájékoztatást a Fővárosi Főügyészségtől, különös tekintettel a törvényes határidők betartásáról, ám érdemi választ az ügyészség továbbra se ad. A Fővárosi Főügyészség felettes szervének, a Legfőbb Ügyészségnek kell tehát reagálnia Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselő bejelentésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.