Nem felelősek a magyar repülési szakszolgálatok a január 19-én Hejce külső részén lezuhant szlovák An–24-es katonai repülőgép balesete miatt: a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát a Honvédelmi Minisztérium (HM) Katonai Légügyi Hivatala tegnap befejezte – áll a tárca közleményében. A közigazgatási hatósági eljárást lezáró határozatot a hivatal elküldi az illetékes magyar és szlovákiai intézményeknek. A légiközlekedési törvény és a NATO dokumentumainak megfelelően a HM a balesetet szenvedett repülőgép üzemeltetőjének kérésére a szakmai vizsgálat lefolytatásának jogát átadta a szlovákoknak. A munkában a légügyi hivatal szakemberei megfigyelőként továbbra is részt vesznek.
Befejeződött északi szomszédunknál a szerencsétlenül járt An–24-es fekete dobozának vizsgálata, de a baleset okainak kiderítéséhez még hetekre, hónapokra lesz szükség – közölte az MTI. A rögzített adatokat még a vizsgálat további folyamatában feltárandó különböző adatokkal, egyebek között a repülőgép roncsainak vizsgálatából származó megállapításokkal is öszsze kell hasonlítani. A katonai repülőgép, fedélzetén a koszovói békemisszióból hazatérő negyvenhárom szlovák katonával, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község határában fekvő Borsó-hegynek ütközött. Negyvenketten a helyszínen szörnyethaltak, egy katona, Martin Farkas túlélte a zuhanást.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala