Valamennyi kérdésben egyetértettek a felek – ezzel a cseppet sem rendhagyó mondattal összegezte az első ízben Budapestre látogató lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait Gyurcsány Ferenc kormányfő. Amint az eseményt követő rövid tájékoztatón kiderült, a felek az uniós ügyek mellett kétoldalú kérdésekről is szót ejtettek. A magyar miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy hazánk uniós vállalásként március 31-ig leteszi az asztalra a közös európai energetikai koncepcióra vonatkozó elképzeléseit. Ennek érdekében a visegrádi együttműködésben részt vevő országok energetikáért felelős vezetői Varsóban egyeztetést kezdenek egy jövőre vonatkozó közös energiapolitikai javaslat kidolgozásáról az EU számára. Kazimierz Marcinkiewicz kifejezte reményét, hogy az EU márciusi energetikai csúcstalálkozóján sikerül közös álláspontot kialakítani. Megfigyelők szerint a visegrádiak számára az orosz–ukrán gázvita is felértékelte a kérdés jelentőségét.
A közelmúltban beiktatott konzervatív lengyel miniszterelnök magyarországi programja folytatásaként ma Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével találkozik.
Mielőtt Budapestre érkezett volna, a lengyel kormányfő Prágában folytatott tárgyalásokat. Jirí Parou-bek cseh miniszterelnökkel zajlott megbeszélésén szintén érintették az energiaiparban kialakult helyzetet, és közösen kívánnak fellépni az európai uniós munkaerőpiac felszabadításának érdekében is. „Megpróbálunk közösen nyomást gyakorolni a nyugat-európai országokra, hogy mihamarabb szabadítsák fel munkaerőpiacukat az új uniós tagállamok polgárai előtt” – mondta Paroubek, aki szerint az új energetikai együttműködésre – ahogy azt az orosz földgázproblémák is jelezték – nagy szükség van.

Hatalmas robbanás rázta meg a települést, a helyiek azt hitték, kitört a háború