Tegnapi írásunkban foglalkoztunk a hazai vízilabda-játékvezetés anomáliáival, és a témáról nyilatkozva Martin György, az MVLSZ elnöke kijelentette: a szövetség nem tiltotta el a játékvezetőket, csupán tudomásul vette tavaly tavaszi önkéntes száműzetésüket. Martin doktor hozzátette, ha a bírók a távirati irodán keresztül közleményben tudatják, hogy megváltozott az álláspontjuk, az MVLSZ február 9-i elnökségi ülésén napirendre tűzik az ügyet, és döntenek is.
A 2004-es athéni olimpia női döntőjét dirigáló, sikeres nemzetközi karrier után – és minden valószínűség szerint előtt – álló, ám jelenleg szintén „talonban lévő” Kiszelly Gábor cikkünk olvastán tegnap fontosnak tartotta felidézni, hogy a játékvezetők a 2005/2006-os szezon rajtja előtt levélben tudatták a szövetség illetékeseivel, hogy szeretnének részt venni az induló bajnokságban, ám érdemi választ azóta sem kaptak. Kiszelly ezután azzal folytatta: „A klubok véleményét ismerve és a magyar vízilabdázás érdekeit szem előtt tartva az a szándékunk, hogy visszatérjünk, én személy szerint azt is belátom, hogy a tavalyi bajnoki döntő kapcsán rossz döntést hoztunk. Játékvezető-társaimmal ma találkozom, ezért egyelőre csak a saját nevemben mondhatom, ha erre van szükség, akkor az MTI-n keresztül is kinyilvánítjuk, hogy bíráskodni szeretnénk.”
Amennyiben ezt megteszik, akkor a február 9-i elnökségi ülésen a tagoknak nem kell sokat tépelődniük. Hiszen ritka szerencsés helyzet az, amikor minimális (presztízs)veszteség árán mindenki számára jelentős nyereség érhető el.

Így lehet megelőzni a leggyakoribb közúti veszélyeket