Vizslafrász

Az én fejem aztán nem fáj tőle, nincs is közöm hozzá, mégis felhívnám a baloldali stratégák és a pórázuk végén vergődő, hatalompárti médiaosztagok figyelmét, hogy a Magyar Vizsla körül gerjesztett hisztériájukkal felbecsülhetetlen támogatást nyújtanak a terméknek. Ingyenmarketing, amely kiegészíti a drága óriásplakát-kampányt: sokan azok közül is megnézik majd a gyurcsányi állam sikertelen cenzúrázási kísérlete után remélhetőleg hamarosan a postaládájukban landoló, a tekintetes kormányt bírálni merészelő kiadványt, akik automatikusan elhajítanak minden hasonló küldeményt. Az újságárusnál már többen érdeklődtek a fülem hallatára a Magyar Vizsla felől; a felfokozott várakozás, a kíváncsiság az ötletgazda és az ötlettől frászt kapók közös erőfeszítésének gyümölcse.
A vita álszent, kettős mércét alkalmazó, változás után kiáltó közéletünk nyomorúságainak állatorvosi lova. Kár tagadni: a párton kívüli, ám kétségkívül nem ebtenyésztéssel foglalkozó egyesület újságja negatív kampány a javából, ami az ellenzék üzeneteit erősíti, s egyértelmű célja a kormányváltó hangulat terjedésének segítése. Az akció forma szerint ettől még elkülönülhet az ügyben szerencsétlenkedő, csetlő-botló Fidesz korteskedésétől. Ki finanszírozza a Magyar Vizslát? – firtatja a hatalompárt. És a vizslafüggetlenségű Népszava egymilliós propagandaszámait? Ki rángatja a Vasárnapi Hírek pórázát? A Vizsla „leleplezőinek” szemét miért nem csípte, hogy Juszt László az úgynevezett köztelevízióban éppen akkor vetette rá magát kopóként Szász Károlyra, amikor a felügyeleti elnök a hatalom célkeresztjébe került? Vagy miért hisznek kétely nélkül annak a Népszabadságnak a függetlenségében, amelyben tulajdonos a szocialista párt által létrehozott alapítvány?
Az MSZP-n nem azért tört ki a vizslafrász, mert megérintette az államfő újévi beszédének üzenete, hanem mert újabb területen látja veszni monopóliumát. Nem lehet egyszer a durva kampány miatt nyafogni, máskor meg hazugsággyáras hirdetésekkel mérgezni a köztereket, vagy olyan virtuális játékot propagálni, amelyben Orbán Viktor fejére lehet téglákat ejteni. Szélkakasozás, werberi és gyurcsányi tréningek után ne tessék már ennyire finnyásnak lenni! A szocialisták aztán igazán tudják, milyen ereje van egy jól felépített, „külső” szereplők – lásd dr. Kende Péter ciklikus epeömlése, amelyet nem a párttal szokás feltöröltetni – aktivizálásával folytatott lejárató rohamnak. Elég csak a magyar politikában új fejezetet nyitó, importált, olykor rasszista ízű hazugság- és gyűlöletkampányukat („23 millió román” és társai) felidézni.
De nem a szemforgató hamisság a legnagyobb baj. Aznap, amikor az időközi miniszterelnök a közigazgatás politikai semlegességéről szónokolt, kiderült, hogy a Magyar Posta pénzügyminiszteri utasításra vizsgálódik a Magyar Vizsla körül. Kisebb botrány, ha beigazolódik Révész Máriusz és Rogán Antal állítása, és Újhelyi István valóban faxot hamisít, mint az, ha az állami irányítású, a kormányfő üzletemberi előéletében is felbukkant Szabó Pál vezette postától ilyen kényes anyag az MSZP-hez kerül. Előbbi egy tévesnek bizonyult, így a politikus hitelességének megrendítésére alkalmatlan vád, utóbbi az államrend működési zavarát leleplező tény. Ami történt, olyan, mintha a posta egy vele szerződő cég bizalmas adatait szolgáltatta volna ki az üzleti konkurensnek. Aggasztó, hogy erre Katona Tamás államtitkár nem adott magyarázatot. S itt sajnos nem a hatalom egyszeri kisiklásáról van szó, köz- és pártszolgálat egyre többször cserélődik fel. Ahhoz képest, amit erről gondolok, a Magyar Vizsla kutya füle.