A lapok nem kérnek bocsánatot

Bodacz Balázs
2006. 02. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországot is elérte a dán lapban megjelent, heves reakciókat és diplomáciai bonyodalmakat kiváltó Mohamed-karikatúrák ügye. A Népszabadság és a Magyar Hírlap is leközölte a grafikákat (az RTL Klub és a közszolgálati tévé Nap-kelte című műsora mellett). Emiatt a két újság felkerült azon lapok listájára, melyektől az iszlám országok bocsánatkérést követelnek. Szaúd-Arábia budapesti nagykövete a két lapnak már meg is fogalmazta ez irányú követelését.
– Nem kívánok az ügyben nyilatkozni, végképp nem a Magyar Nemzetnek – hárította el lapunk érdeklődését Széles Gábor nagyvállalkozó, a Magyar Hírlap tulajdonosa. Mint kifejtette, „elég szomorú, hogy a maga lapját csak ez az eset érdekli”. Széles az ügy diplomáciai hatásairól sem kívánt beszélni. A nagyvállalkozó úgy véli, a karikatúraügyet lapunk csupán a Magyar Hírlap ellen akarja „kijátszani”. A Széles Gáborral folytatott „telefonbeszélgetés” során nem derült ki, hogy a Magyar Hírlapnál foglalkoznak-e a közlésben részt vevők személyi felelősségével.
Lengyel L. László, a Népszabadság Rt. vezérigazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta: lapjuk csupán illusztratív jelleggel közölte a Mohamed-karikatúrákat. – Vezércikkben tettük közzé azon véleményünket, hogy senkit nem lehet vallásos érzületeiben megsérteni – tette hozzá Lengyel. Ugyanakkor úgy véli, hogy „a történet a mozlim országokban uralkodó felfogás és a sajtószabadság közti ellentétről szól”. Hozzátette: a tulajdonos Ringier-től nem érkezett olyan kérés, amely a felelősség megállapítását szorgalmazta. – Nincs miért bocsánatot kérnünk – közölte.
– Nem hiszem, hogy célszerű ezt a konfliktust tovább eszkalálni, megértést kell tanúsítanunk egymás hibái iránt, ugyanúgy, ahogy megértéssel kell lennünk egymás kultúrája iránt – vélekedett Földes György, a Népszabadság 26,7 százalékát tulajdonló Szabad Sajtó Alapítvány elnöke, akitől aziránt érdeklődtünk, hogy bocsánatot kellene-e kérnie az újságnak a Mohamed-karikatúrák közléséért. Az MSZP választmányának volt elnöke (a párt alapította az alapítványt) egyébként megjegyezte, csak akkor tenne észrevételeket a szerkesztési munkával összefüggésben, ha a lap alapértékeit megfogalmazó statútum sérülne. Földes szerint eltúlzott reakcióknak lehetünk tanúi a gúnyrajzok kapcsán, mint mondta: a sajtószabadságot tényként kell elfogadni, emellett azonban célszerű figyelembe venni mások érzékenységét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.