Önkéntes kilépési lehetőséget ajánlott fel dolgozóinak a létszámleépítés keretében a Budapest Airport (BA) Rt. vezetése. A márciusban kezdődő létszámcsökkentés első szakaszában kötelező jellegű korkedvezményes nyugdíjazás lesz a BA-nál, emellett ez év június 30-ig önkéntes alapon is ki lehet lépni a társaságtól. A tényleges létszámcsökkentés ezután kezdődik. A BA Rt. tegnapi közleménye szerint a leépítést „humánusan, együtt érzően” valósítják meg.
Többek között erről állapodott meg tegnap a BA Rt. vezetése öt reprezentatív szakszervezettel. A megállapodást a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) nem írta alá. A BA Rt. új brit tulajdonosa az alaptevékenységet ellátó területekről a repülőtér dolgozóinak 18,6 százalékát bocsáthatja el 2008. december 31-ig. A tegnapi megállapodás differenciált bérfejlesztést tartalmaz hároméves időtartamra. A BA Rt. vezetésének tervei szerint a repülőtéri tevékenységek közül az említett kettőn kívül az üzemanyag-ellátást, a takarítást és a parkolást biztosító üzletágakat értékesítenék, a járműkarbantartást pedig kiszerveznék. A szakszervezetek vállalták, hogy idén egyáltalán nem szerveznek sztrájkot, 2009. február 1-jéig pedig csak akkor, ha nem teljesülnek a megállapodásban foglaltak. Kováts István, az érdekképviseletek tárgyaló delegációjának vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a munkáltatóval teljesítményalapú bérfejlesztésben állapodtak meg, önkéntes kilépés esetén a csoportos létszámleépítéskor járó juttatásokat kapják a dolgozók.
A BBC értesülése szerint a spanyol Grupo Ferrovial felvásárolná a Ferihegyi repülőteret is üzemeltető brit BAA Plc. vállalatot.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!