Bármikor lehet sztrájk Ferihegyen

Hunyor Erna
2006. 02. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma folytatódnak az egyeztető tárgyalások a Budapest Airport (BA) Rt. szakszervezetei és a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság menedzsmentje között – tájékoztatta lapunkat a sztrájkbizottság szóvivője. Hilmer Sándor elmondta: a tavaly kezdődött, január tizenkilencedike óta folytatódó tárgyalássorozat még nem vezetett eredményre sem a béremelés terén, sem pedig a foglalkoztatási garanciákat illetően.
A szóvivő kifejtette: korábbi egyezségük értelmében a szakszervezetek vállalták, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – február elsejéig nem sztrájkolnak, és ezt be is tartották, ám mostantól a demonstrációra bármikor sor kerülhet. A legutóbbi figyelmeztető sztrájkot követő egyezségben a munkáltató március elsejéig garantálta, hogy nem kezdi el a kiszervezéseket és a leépítést a BA Rt.-nél. Most a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy tartja a szavát – szögezte le Hilmer, aki hangsúlyozta: az érdekképviseletek és a szakszervezetek most is a megegyezésre törekednek. Figyelemmel kísérik azt is, hogy a tavaly szeptemberben megszületett kollektív szerződést a következő három évben betartják-e. Amennyiben azt tapasztalják, hogy a tárgyalások formálissá válnak, minden törvényes eszközzel élni fognak követeléseik érvényre juttatásáért. Hilmer Sándor hangsúlyozta: szeretnék, ha a tulajdonos olyan ajánlattal állna elő, amelyik mindkét fél számára egyaránt elfogadható, ugyanis kizárólag ez teremtheti meg a hosszú távú munkabékét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.