Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök jóváhagyta a kommunizmus bűntetteit vizsgáló intézet vezető tanácsának összetételét. A testület tagjai között van a Ceausescu-rendszer egyik közismert ellenzője, Doina Cornea is. A jobbközép kormány a múlt év végén hozta létre az intézetet, amely intézményi szempontból vizsgálja majd a kommunista rezsimet és a korszak hatalmi rendszerét. Nyilvánosságra hozza az elnyomó struktúrákban dolgozó pártaktivisták, tisztek és bírák, illetve ügyészek nevét, továbbá felderíti az általuk elkövetett, javasolt vagy irányított visszaéléseket. A jogszabály értelmében az intézet hat évig működik a kormány alárendeltségében, a miniszterelnök irányításával, egy tizenegy civil társadalmi személyiségből álló tanács vezetésével. Tariceanu a múlt év végén leszögezte: az új intézmény nem tartozik majd az ügyészség vagy a vizsgálati szervek hatáskörébe, hanem tudományos intézetként működik – számolt be a Transindex.
Romániában a 2004. decemberi választásokat követő hatalomváltás után ismét előtérbe kerültek a kommunista rezsim bűnei, illetve a posztkommunista vezetők szerepe az 1989-es forradalom győzelmét követő napokban.
Dan Voinea ügyész tavaly decemberben úgy nyilatkozott, hogy a Ceausescu házaspár elmenekülése után a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette csoport tagjainak lelkiismeretét terheli annak a 942 embernek a halála, akik 1989. december 22. után estek áldozatául a zűrzavaros körülmények közt történt lövöldözéseknek. A diktátort védő „terroristákat” Iliescu és cinkostársai találták ki, hogy eltérítsék a forradalmat a Temesváron elindult felkelés első óráiban megfogalmazott kommunistaellenes programtól – állítja az ügyész, akinek vezetése alatt a romániai forradalom körülményeinek kivizsgálásával foglalkozó katonai ügyészek az idén áprilisban emberölés, háborús propaganda, embertelen bánásmód és bizonyos objektumok elpusztítása miatt indítottak bűnvádi eljárást Iliescu ellen.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán