Bukott a koalíció

Neszméri Sándor
2006. 02. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap hivatalosan is bejelentette a Kereszténydemokrata Mozgalom, hogy elhagyja a kormánykoalíciót, és ellenzékbe vonul. Pavol Hrusovsky, a mozgalom elnöke szerint erre a lépésre azért került sor, mert Mikulás Dzurinda a lelkiismereti szabadságról szóló vatikáni egyezmény megtárgyalását „szűk politikai okok miatt utasította el”, amivel súlyosan megsértette a kormányprogramot, „szavahihetetlen politikussá vált a kereszténydemokraták számára”, ezért akár leváltását is támogatnák a parlamentben. Hrusovsky azt is elmondta, a kormány kereszténydemokrata miniszterei azonnali hatállyal beadják lemondásukat a köztársasági elnöknek, ő maga pedig a házelnöki posztról mond le, jogkörei gyakorlásával Bugár Bélát, az Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökét bízza meg.
A Kereszténydemokrata Mozgalom bejelentését követően öszszeült a kormány koalíciós tanácsa, amelyre azonban Hrusovskyék már nem mentek el. A tanácskozáson abban egyeztek meg a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, az MKP és a liberálisokat tömörítő parlamenti frakció vezetői, hogy javasolni fogják a parlamentben az idő előtti választások megtartását. A koalíciós javaslat szerint a választásokra az eredetileg tervezett szeptember helyett júniusban kerülhetne sor. Arról is döntés született, hogy addig a viszszalépett kereszténydemokrata miniszterek helyét már nem töltik be, hanem az illetékes államtitkárokat bízzák meg az oktatásügyi, az igazságügyi és a belügyi tárca vezetésével. Az előre hozott választásokra a törvénytervezetet a kormány dolgozza ki, ami lehetővé teszi, hogy a parlament gyorsított eljárással tárgyaljon róla, s akár már februárban dönthessen a választások pontos időpontjáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.