Csalók a magyar órapiacon

Munkatársunktól
2006. 02. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy hónapja már annak, hogy a Magyar Órások Ipartestülete – az érdekvédelmi, szakmai szervezet tagjainak kérésére – több hivatalnál is eljárást kezdeményezett a fogyasztók megtévesztése miatt – nyilatkozta lapunknak Havadtői József, az ipartestület elnöke. Mint mondta: tavaly szeptember 28-án feljelentést tettek a Kannoo Europe Kft. ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági főosztályán, bejelentést tettek a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál (VPOP), illetve a közelmúltban fogyasztók megtévesztése miatt panasszal éltek a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) is.
Az elnök kifejtette: azért kezdeményeztek eljárást, mert a Kannoo Europe Kft. az ország különböző pontjain jelenik meg – elsősorban órakiállításokon, vásárokon –, és órákkal kereskedik. Ez eddig nem is lenne probléma – fogalmazott Havadtői József, ám az már igen, hogy a cég a Raymond Rosseau márkanevű termékekről azt állítja, eredeti svájci órák. A vásárokon akciós áron, 50 és 100 ezer forint között kínálják ezeket, az általuk terjesztett fényképes katalógusban pedig eredeti árként 195 és 230 ezer forint közötti értéket tüntetnek fel. Így a vásárlók abban a hitben vannak, hogy jó üzletet kötöttek, de egy–három hónap múlva rájönnek: becsapták őket. Az elnök szólt arról: a vásárlói panaszok nyomán próbavásárlásokat végeztek, és igazságügyi óraszakértőtől kértek véleményt a Raymond Rosseau órák minőségéről. Az ország egyik legnevesebb óraszakértője, Vályi Huba egyértelműen megállapította, hogy a Kannoo Europe Kft. által Swiss Made-nek titulált és reklámozott, illetve forgalmazott, Raymond Rosseau márkanévvel forgalomba hozott órák nem Svájcban és nem svájci alapanyagból készültek. Hasonló és ugyanilyen szerkezeten a Made in China jelzés található, tehát az órák távol-keleti, olcsó utánzatok. Havadtői József beszámolt arról, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányság tavaly december 15-én végzett ellenőrzése során 700 Raymond Rosseau márkanevű órát mint hamisítványt foglalt le a Kannoo Europe Kft.-től Budapesten, a Vajdahunyadvárnál tartott vásáron. A vizsgálat még jelenleg is folyamatban van, így az ezen órákkal való kereskedés egyelőre folytatódik.
Lapunknak a rendőrség illetékese annyit mondott, hogy a vizsgálat még nem zárult le, ezért arról részletekkel egyelőre nem tudnak szolgálni. Megkerestük a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget is, amelynek sajtószóvivője két hete folyamatosan visszahívást ígért, ám ezt lapzártáig nem tette meg. Az ipartestület elnöke kifejtette: beadványaikban felhívták a figyelmet arra is, hogy a katalógusokban Citizen és Seiko feliratú órák is szerepelnek, ám véleményük szerint ez is alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, mert a piacon forgalomba hozott ilyen típusú órák induló alapárai jóval alacsonyabbak. A reklámanyaguk címlapján szereplő Citizen Chronograph óra tokja pedig nem acél – mint ahogy azt feltüntették –, hanem krómozott felületű fémötvözetű tok.
Lapunk szerette volna a cég hivatalos magyarországi képviselőjét is megszólaltatni, ám a rendelkezésre álló cégadatokban kézbesítési megbízott szerepel, képviselő nem. Az adatokból az derül csak ki, hogy a céget 2003. június 16-án alapították, s az akkori tulajdonos egy jereváni születésű, bécsi lakhelyű illető. Azóta tulajdonosváltás történt, s az adatok tanúsága szerint a cég székhelye jelenleg Liechtenstein-Vaduzban van. A közelmúltban írt a Napi Gazdaság arról, hogy napjainkban igen erőteljesen visszahúzza az órapiacot a szürkekereskedelem. Az amúgy is gyenge magyar karórapiacot tönkreteszik az egyre-másra felbukkanó, majd eltűnő fantomvállalkozások, amelyek nagy tételben vásárolnak elfekvő raktárkészleteket, és szerviz-, illetve szakmai háttér nélkül, rendszerint az év végén mindenkinek aláígérve terítik a portékát. A szakértők szerint az ilyen vállalkozások elsősorban a szürkekereskedelmet erősítik, hirdetéseikkel pedig megtévesztik a fogyasztókat. Gyakran a márka listaárához képest 70 százalékos árengedményről beszélnek, ám a meghirdetett termék egy része soha nem került Magyarországon hivatalosan forgalomba. Arról nem is beszélve, hogy a listaárakat általában magasabban állapítják meg, mint a márkakereskedő hivatalos árai. Ha az így vásárolt termék elromlik, javítása rossz esetben lehetetlen vagy annyiba kerül, mint maga az óra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.