Hiábavalónak bizonyulhat a szociális partnerek rohamléptékű munkája, amit az elmúlt hetekben végeztek. A munkaügyi tárca helyettes államtitkára, Herczog László szerint ugyanis elképzelhető, hogy az idő rövidsége miatt ebben a ciklusban az Országgyűlés már nem tudja elfogadni az Országos Érdekegyeztető Tanácsról (OÉT) és a középszintű egyeztetésnek helyt adó ágazati párbeszédbizottságokról szóló törvényjavaslatot.
Az Alkotmánybíróság még tavaly októberben határozott arról, hogy meg kell teremteni az OÉT működésének törvényi szabályozását, hiszen a testület bizonyos területeken közhatalmi jogosítványokat gyakorol. Palkovics Imre szerint a kialakult helyzet politikai okokra vezethető vissza. Bár az Alkotmánybíróság az OÉT törvényi szabályozását írta elő, a kormány pár hete még csak az ágazati párbeszédbizottságokról szóló tervezetet vitte volna a parlament elé. A rendkívül komoly költségvetéssel bíró bizottságokban túlnyomó- részt azon szakszervezetek vehetnének részt, amelyek együttműködési megállapodást kötöttek Medgyessy Péterrel – mondta a Munkástanácsok elnöke. Mivel a szociális partnerek a két fórumról egyszerre akartak megállapodni, a parlamenti elfogadás érdekében az utóbbi két hétben éjszakába nyúló egyeztetések folytak az OÉT-ban, ahol végül múlt pénteken, éjfél után született meg a megállapodás. A sietség miatt, főként az bizottságra vonatkozó tervezet szakmaiatlan, elemeiben sokszor ellentmondásos, melynek célja, hogy az érdekegyeztetésből kiszorítsák a kormánynak nem szimpatikus szakszervezeteket – hangsúlyozta Palkovics Imre. Megjegyezte: a péntek késő esti megállapodás létrejöttét másnap Gyurcsány Ferenc jelentette be az MSZOSZ szövetségi tanácsi ülésén, ahol egyebek mellett a Medgyessy Péterrel kötött együttműködési megállapodás teljesülésének értékelésére is sor került.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán