Egyházi körlevelek a választásokra

Két egyházi körlevél született eddig az országgyűlési választások előtt. Az egyiket Gyulay Endre katolikus püspök írta egyházmegyéje híveinek, a másikat pedig a református egyház zsinati tanácsa bocsátotta ki.

Joó István
2006. 02. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kopogtatócédulák begyűjtése elkezdődik. Nem szeretnék egyetlen párt mellett sem kiállni. De szeretnék segítségére lenni alábbi soraimmal híveimnek, hogy milyen szempontok szerint kellene kiválasztani az alkalmas személyeket – írja egyházmegyei körlevelének elején Gyulay Endre szeged–csanádi püspök. A dokumentumot múlt vasárnap olvasták fel az egyházmegye templomaiban. A püspök II. János Pál munkatársának, Ruini bíborosnak az írására alapozva fejti ki nézeteit. A körlevél tíz szempontja közül az első helyre az élet került. „Az életet léte minden pillanatában védelem illeti” – állapítja meg a szerző, az embrió tiszteletére is utalva. Második helyen említi a családot: „A család alapja a házasság, egy férfi és egy nő között kötött élethoszsziglani szeretetszövetség. Nem lehet egy szintre hozni vele az együttélések egyéb formáit…” Egyenlőség címén a püspök az állami, önkormányzati és egyházi iskolák egyenlő normatív támogatása mellett emeli fel a szavát, arra is hivatkozva, hogy „az egyházi iskolák nevelése sokban hozzájárulhat a kábítószer-használat kiirtásához, és az életcélt és hivatásszeretetet megtaláló fiatalok számának gyarapításához”. Többek között szó esik még a szociális igazságról, amelybe a munkalehetőség és az ország szegényebb vidékeinek megfelelő anyagi támogatása is egyként beletartozik, s felbukkan a szolidaritás fogalma, amely a globalizációval is szembetalálhatja magát.
Az e hét végi istentiszteleteken válik ismertté a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsának választási körlevele. A körlevél emlékezteti az egyháztagokat a szűkebb és tágabb közösség iránti felelősségükre, a keresztyén erkölcsi értékekre, a hazaszeretetünkből fakadó kötelességre. „Kérünk mindenkit, hogy az erő, a szeretet és a józanság lelkével mérlegelje a választások előtt megjelenő programokat, és tapasztalataira alapozva döntsön!” – áll a Bölcskei Gusztáv lelkészi elnök által is aláírt dokumentumban.
D. Szebik Imre evangélikus püspök közölte: egyházának országos elnöksége ma dönt arról, kibocsátanak-e választási körlevelet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.