Tavaly január és november között 4,436 milliárd euró értékű közvetlen külföldi befektetés érkezett Romániába, ami 105,6 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért adatot – állapította meg a közelmúltban a Román Nemzeti Bank. A befektetők romániai aktivitásának erősödését jelzi, hogy emellett erőteljesen, 16,3 százalékkal növekedett a külföldi tőke részvételével létrehozott új cégek száma. A külföldi tőkével létrehozott vegyesvállalatok jegyzett tőkéje összességében 43,6 százalékkal emelkedett, értéke pedig meghaladta a kétmilliárd eurót, míg az előző év hasonló időszakában ez az adat még csak 1,3 milliárd euró volt.
Románia a hazai vállalkozások körében is igen kedvelt befektetési célponttá vált. Ebben nagy szerepet játszik Erdély, illetve az a felfokozott várakozás, amely Románia uniós csatlakozásával kapcsolatos. Keleti szomszédunk ráadásul komoly építkezésekbe kezdett. A tervezett autópályák útvonalán elhelyezkedő települések a közlekedés fejlesztésétől igen nagy befektetői érdeklődést remélnek, igaz, eddig jobbára csak néhány kapavágás jelzi, hogy a közelükben egyszer majd sztráda halad el. Mindenesetre azt követően, hogy a szerződés újratárgyalásával sikerült ismételten megegyezni az amerikai Bechtellel, esély nyílt az észak-erdélyi autópálya 2012-es megépítésére.
Kétségtelenül szerepet játszik a befektetések növekedésében az is, hogy az országban jelenleg még – a hazai viszonyokhoz képest mindenképpen – nagyon olcsón lehet céget alapítani. A legnagyobb nehézséget azonban továbbra is a korrupció jelenti, illetve a különféle gumitörvények, amiket a bíróságok gyakran egymással szöges ellentétben értelmeznek. Az uniós normák átvétele ezeken a gondokon várhatóan enyhíteni fog. Ugyanakkor a terjeszkedő társaságok többsége úgy látja: kár volna a romániai kockázatok miatt későbbre halasztani egy esetleges befektetést, hiszen az óriási érdeklődés miatt előfordulhat, hogy aki csak egy-két évet késlekedik, kimarad a piacról.
A befektetési lehetőségeket a magyarországi cégek is igyekeznek kihasználni. Míg 2004-ben még csak 250 magyar tőke részvételével létrehozott új társaságról számolhattunk be, tavaly számuk már meghaladta a hatszázat. A vegyesvállalatok alapítása útján kihelyezett magyar tőke összértéke 2004 végére elérte a 347 millió amerikai dollárt, tavaly pedig már meghaladta a félmilliárdot. Az újra befektetett nyereséget, illetve a végrehajtott tőkeemelést is tartalmazó kimutatás szerint a magyar befektetések valós értéke megközelítheti az egymilliárd dollárt.
Ezzel hazánk a tizenkettedik helyet foglalja el a romániai külföldi befektetők rangsorában, s csaknem három százalékkal részesedik a külföldi befektetések teljes értékéből. A magyar érdekeltséggel rendelkező társaságok száma megközelítheti a hatezret. A legaktívabb hazai cégek között a Molt, az OTP-t, a Cesaromot, a Richter Gedeont, illetve a Dunapackot és a TriGránitot említhetjük. De jelentős befektetésekbe kezdett a Danubius Rt. is, mely a szállodaiparban építette ki viszonylag erős bástyáit. A társaság egyik legjelentősebb befektetése a Szováta-fürdőn megvásárolt és felújított három szálloda. Hasonló lendülettel vetette bele magát a romániai terjeszkedésbe a Profi kereskedelmi üzletlánc is.
A Mol jelenleg már csaknem 140 benzinkutat üzemeltet a szomszédban, többségüket Erdélyben. Az OTP Rt. pedig megvásárolta a RoBankot, és elkezdte fejleszteni a pénzintézet fiókhálózatát, most pedig a román takarékbankra (CEC) feni a fogát. A RoBank 2005 végén 27 bankfiókkal működött, idén 47 fióknyitást terveznek. A CEC privatizációja azonban jelenleg úgy tűnik, hogy legalább egy évet késik, mivel Románia elégedetlen a bankra beérkezett előzetes, nem kötelező érvényű ajánlatokkal. Egyre többen figyelmeztetik azonban a politikusokat, hogy a legrégibb román bank, az „öreglányként” is említett pénzintézet lemaradhat a versenyben, ezért a jövőben még kevesebbet ajánlanak érte. Emiatt elképzelhető, hogy a közeljövőben folytatódik a privatizációs eljárás. Egyébként a magyar tőkével működő cégek több mint harminc százaléka a nagykereskedelemben, mintegy 23 százaléka az iparban, és valamivel több mint 15 százaléka a kiskereskedelemben tevékenykedik. Értékét tekintve a befektetett magyar működő tőke 60,5 százaléka a kiskereskedelemben összpontosul.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?