Április végén a Zalahús Rt.-nél 165 dolgozótól válnak meg. Bár a munkavállalók megsegítése, az élelmiszer-ipari válság és a cég talpra állítása ügyében parlamenti interpelláció is született, a „legfelsőbb szintekről” azt üzenték: talán 2007-ben tudnak segíteni – fejtette ki Kontúr Pál, a Fidesz Munkástagozatának elnöke és Gyimesi Endre, a Fidesz országgyűlési képviselője, Zalaegerszeg polgármestere az üzem előtt tartott közös sajtótájékoztatójukon.
Kontúr kiemelte, ma Magyarországon luxusbaloldalról beszélhetünk, a kormány pénzben gondolkozik, nem pedig emberekben. A hatalmon lévőknek nincsen gazdaságpolitikájuk, ezért lettünk csődelsők Európában. A zalaegerszegi céget sem támogatja a kabinet, inkább a multiknak ad költségvetési ingyenpénzt. Gyimesi Endre elkeseredését fejezte ki amiatt, hogy a Gyurcsány-kormánynak nincs meg a minimális empátiája a Zalabaromfi üzemmel kapcsolatosan. Gyimesi szerint érzéketlen a mostani vezetés, a munkavállalókkal kapcsolatban csak beszélnek, és ígérgetnek.
Ugyanakkor pozitív dolgokról is beszámolt, Zalaegerszeg kormányzati segítség nélkül, önerőből valósít meg olyan fejlesztéseket, amelyek új és létező munkahelyek megtartásához vezetnek. A jelenleg kialakítás alatt álló 17 hektáros déli ipari parkban 300 új munkahely jön létre. Szintén a déli ipari parkban létesül a Raiffeisen Vállalkozók Háza, ahol harminc fő foglalkoztatására kínálkozik lehetőség.
2006 tavaszán indul egy 500 millió forintos önkormányzati infrastruktúra-fejlesztés, amelynek eredményeként 250-300 új munkahely jön létre évente a következő három esztendőben. A gébárti fedett élményfürdő- és szállodafejlesztés pedig 50 új munkahelyet teremt.
Bezárt német gyárak: ez a magyaroknak is fáj, de közben lehet, hogy ez a mi sztorink kezdete














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!