Fejlesztés az onkológián

Előírná az Egészségügyi Minisztérium, hogy milyen életkorú sugárterápiás gépekkel lehet kezelni a daganatos betegeket. Várhatóan a tíz évnél régebbi berendezéseket le kell majd cserélniük a kórházaknak.

2006. 02. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint tíz évben határoznák meg a sugárterápiás eszközök maximális életkorát – mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy erről még nincs végső döntés. Az ennél öregebb berendezéseket nem használhatnák a kórházak. A nemrég meghirdetett Nemzeti rákellenes program fő célja, hogy csak olyan intézményekben lehessen kezelni a daganatos betegeket, ahol ehhez megvannak a szükséges személyi és tárgyi feltételek. A szabályozás egyik eleme lenne, hogy meghatároznák: a sugárterápiás eszközöket hány évig lehet használni. A betegek érdeke ugyanis, hogy korszerű berendezésekkel kezeljék őket – fogalmazott a szaktárca vezetője. Egyelőre még nem tudni, hogy meddig kell lecserélni az intézményekben az elöregedett gépeket. Arra a kérdésre, hogy mennyivel csökken majd a kapacitás a régi eszközök kiselejtezése miatt, a miniszter úgy felelt: nem csökken, hiszen a Nemzeti fejlesztési terv II. alapján reményeik szerint európai uniós pénzből biztosítanak majd forrást a cseréhez.
Helyesnek tartja a tervezett intézkedést a Onkológiai és Sugárterápiás Szakmai Kollégium elnöke, Szűcs Miklós. Mint mondta, a nemzetközi gyakorlatban is általában a tíz évnél idősebb gépek minősülnek elhasználtnak, és ezek cseréjét írják elő. A szakember hangsúlyozta: a hazai sugárterápiás eszközök elöregedettnek tekinthetők. Átlagéletkorukat pontosan nem határozták meg, mert egyidejűleg vannak jelen a kórházakban a legkorszerűbb és a 15 évnél öregebb berendezések is.
Szűcs Miklós reméli, hogy elegendő központi forrás áll majd rendelkezésre a program megvalósításához, hiszen az intézmények maguktól képtelenek lennének viselni a költségeket. Egy-egy gép a hozzátartozó számítógépes szoftverrel és más kiegészítővel ugyanis több száz millió forintba kerül.
A Nemzeti rákellenes program a jelenlegi 12 sugárterápiás centrum számára 2006 és 2013 között huszonhét gyorsítóberendezés cseréjét és tizenhét új gép beszerzését irányozza elő. A közelbesugárzást végző eszközök közül ezalatt tizenegyet kellene kicserélni újra, és további hárommal bővíteni a meglévők számát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.