A Bejrút egyik pontján összegyűlt mintegy tízezer tüntető a dán konzulátushoz akart vonulni vasárnap, hogy tiltakozzon a Jyllands-Posten dán lapban megjelent és számos más európai újságban utánközölt Mohamed-karikatúrák ellen. A rendőrség és a hadsereg kivezényelt alakulatai lezárták az oda vezető utcákat, de a tömeg egy részének sikerült áttörnie a kordonokat. A kordont áttörő tüntetők felgyújtották a konzulátusnak otthont adó épületet. A koppenhágai külügyminisztérium vasárnap közleményben kérte az ország állampolgárait, hogy hagyják el Libanont, illetve egyelőre ne utazzanak a közel-keleti országba. Tűz martalékává vált a szíriai fővárosban a dán mellett a norvég diplomáciai képviselet is. Ahmad Badreddin Haszún sejk szíriai főmufti sajnálkozását fejezte ki vasárnap az előző napi incidens miatt. Dánia külügyminisztériuma elítélte a támadásokat, hasonlóképp az Európai Unió soros elnökségéhez és az Iszlám Konferencia szervezetéhez. Washington szerint Szíria a felelős a külképviseletek felgyújtásáért. „Szíriát tartjuk felelősnek az ilyen megmozdulásokért, mert abban az országban ilyen események nem történnek meg a kormány tudta vagy támogatása nélkül” – hangsúlyozta a Scott McClellan fehér házi szóvivő nevével fémjelzett nyilatkozat.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szombaton utasította kereskedelmi miniszterét: vizsgálja meg a gazdasági kapcsolatok megszakításának lehetőségét Dániával és mindazon országokkal, amelyekben közölték a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat. „Felül kell vizsgálni és semmissé kell tenni a gazdasági szerződéseket azokkal az országokkal, amelyek elkezdték ezt az undorító cselekedetet, és azokkal, amelyek folytatták azt” – idézte Ahmadinezsád szavait az Isna teheráni diákhírügynökség. A szankciók mérlegelésére az elnök bizottságot állított fel diplomatákból, továbbá az ipari, az olajipari, a kereskedelmi és a külügyi tárca vezetőiből. Időközben új-zélandi lapok, valamint a Rzeczpospolita lengyel napilap is leközölte a karikatúrákat, ahogy a francia Le Monde is – a sajtószabadságra hivatkozva – közreadta olvasóinak a rajzokat. Egy hasonlóképp eljáró holland magazin ellen bombafenyegetést intéztek, Jordániában pedig újabb újságírót tartóztattak le a képek közlése miatt.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?