Három Szabó legények

Három szabólegények, mek-mek-mek / Egy kocsmába betértek, mek-mek-mek – így a mindig időszerű népköltészet. A legények a filmszemlére betértek – csavarhatunk egyet rajta, a szájhagyomány a mondókákat úgyis tovább gyúrja. Szabó Ferenc filmrendező. Készített egy dokumentumfilmet „Drágim” címmel Éváról, a postásról, aki színt visz az ormánsági kistelepülések egyhangú köznapjaiba. Éva, a sellyei posta munkatársa, mobilpostai kézbesítő 2003-ban elnyerte az év postása díjat. A „Drágim” című dokumentumfilmet a Magyar Posta különdíjjal ismerte el, az elismerést a 37. Magyar Filmszemlén adták át az alkotóknak.
Szabó Pál a Magyar Posta vezére. A szemlén nem csak díjaz. Cenzúráz is. A pénteki bemutató előtt hirtelen letiltaná Dárday István és Szalai Györgyi Falurombolás? című dokumentumfilmjét, amely a kisposták bezárása kapcsán hívja fel a figyelmet a kistelepülések tudatos elsorvasztására. A Falurombolás? vetítését csak a postavezér ügyvédjével való egyezkedés után sikerül megtartani. Lehetett volna szemfülesebb is, rendezhetett volna egy jó kis bombariadót, ahogy tették azt ismeretlenek a szemlén hétfő este, a nagyjátékfilmes zsűri nyilvános vitája előtt. A helyszínt a rendőrség kiürítette, a vita elmaradt, így soha nem fogjuk megtudni, hogy miért rossz a mezőny, s mire szálltak el az adóforintok. Mert hiába megy ilyenkor a kedélyes hátbaveregetés, a filmek néhány üdítő kivétellel hagyományosan nem jók, úgy vagyunk velük, mint a magyar focival. A bajnokság (a szemle) után csak néz a drukker bánatosan maga elé; ki tudja, meddig kell még arra várnunk, hogy Európában és a világban újra rólunk beszéljenek. A díj nem vigasz. Néző is kell.
A Mammut bevásárlóközpontot tehát, amelynek harmadik emeletére száműzték a szervezők a szemlét, mintha a plazán kívül nem is lenne már élet, kiürítette a rendőrség. A Mammon a bomba elől szépen kivonult a Széna térre. Az előzsűri egyik tagja „a Mammut üzleti vizein bukdácsoló filmszemléről” beszél, a rendezők a méltatlan körülményeket kifogásolják. A dokumentumfilmes zsűrielnök elismeri, nem szerencsés, hogy egymás mellett két előzsűri működött, akik között nem műfajonként, hanem a száznyolcvan nevezett film alkotójának ábécésorrendjében osztották szét a műveket, hiszen így az előzsűrik egyeztetés és összehasonlítás nélkül döntöttek. Tehát rosszul. A dokumentumfilmeseknek – akár a közalapítványi támogatás esetében – itt is alig van szavuk, a játékfilmesek meg csak csendesen hümmögnek a háttérben. Pedig téma lenne elég. A Die Welt szerint „még mindig a félelem légköre uralkodik a filmszakmában és Magyarországon általában. Marakodás folyik az anyagiak miatt, küzdelem a fennmaradásért. Annak, aki Szabót megtámadja, még mindig »öregek« egész nemzedékével van dolga, s Magyarországon még mindig ennek a nemzedéknek van szava.”
Szabó Istvánnak van szava, ő a legidősebb legény, a szemle hőse, aki végre leveti válláról a terhet, farkasszemet néz a magyar filmmel, s bevallja… amit bevall. A filmgyártás összekönnyezik egy rokonszenvlistát, hogy a legény, akinek szava van, adott esetben szépen szóljon.
Huszonnégy éve készült egy mesefilm a szabólegényekről. „Mert tudjátok meg: ha evvel a tűvel, cérnával megvarrtok egy ruhát, aki azt felveszi, csak a színtiszta igazságot tudja mondani! Nagyon becsüljétek meg, amit kaptatok! És egymást is. Mert külön-külön nem mentek semmire. Csak együtt van erőtök! De az aztán annál hatalmasabb!” – így a Három szabólegények című, 1982-es magyar mesefilm forgatókönyve.
Egymást díjazzátok legények, mek-mek-mek / Külön semmire nem mentek, mek-mek-mek…