Lapunkhoz a közelmúltban eljutott egy bizalmas információ, mely szerint az Amőba aktivistái elindítják a „Fiatalok az idősekért” szűrővizsgálat-akciósorozatot. A forrás arról tájékoztatott, hogy február 6-án három kisbusz indul útnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az egyik jármű Komlóskát és Tolcsvát veszi célba. Lapunk munkatársai felkerekedtek, hogy a Miskolcról érkező akciócsoportot a helyszínen „fogadhassák”.
A busz nem sokkal kilenc óra után futott be Komlóskára. Itt azonban rögtön kellemetlen meglepetés érte az „egészségügyi stábot”: a helyi polgármesteri hivatal nem engedte, hogy az önkormányzat helyiségeiben folytassák le a vizsgálatokat. Az alapítvány emberei így az utcáról toboroztak volna „pácienseket”, ám hiába volt több vállalkozó kedvű helyi lakos, fűtött, zárt helyiség híján egyetlen szűrővizsgálatot sem sikerült nyélbe ütni. Az egyik munkatársunk falubelinek adta ki magát, s az aktivisták őt is vizsgálatra invitálták. A csoport tagjai szerették volna kollégánkat az otthonában megvizsgálni, miután a polgármesteri hivatalban már ajtót mutattak nekik. A stáb láthatóan mindent megadott volna pár vállalkozó szellemű helyi lakosért. – A vizsgálat ingyen van, szívesen megcsináljuk pár emberen, ha már itt vagyunk – érveltek. Hozzátették: csak egy helyiség kellene, mert kocsmában mégsem szeretnének vizsgálódni. A pórul járt csoport ezután Tolcsván próbált szerencsét, de a hivatal ott is zárva maradt előttük, így az aktivisták végül az otthonaikban keresték fel a helyieket, komolyabb siker nélkül. Az akció mérlege: fél nap, egy kisbusz, három ember, 150 kilométer, két elutasító önkormányzat.
A szűrővizsgálatot végző dolgozók a falvakban becsengetnek egy-egy házba, előre meg nem tervezett sorrend alapján, és ott végzik el a vizsgálatokat, ahová beengedik őket – mondta el lapunknak Horváth Lóránt, a Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Hiller István által életre hívott Amőba alapítvány elnöke. Hozzátette: átlagosan naponta ötven házba jutnak be. Horváth Lóránt cáfolta azt az állítást, hogy az alapítvány emberei az önkormányzatoknál kértek helyet. Az ingyenes vizsgálat jelenleg csak Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében zajlik, három kocsival, kocsinként három – vizsgálatot végző – személlyel. Az elnöktől megtudtuk, tervezik, hogy országos szintre terjesztik a szűrést, ám ennek várható időpontja még nem ismert.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán