Tony Blair és George W. Bush már 2003 januárjában elhatározták, hogy háborút indítanak Irak ellen. Ez ellentmond korábbi nyilatkozataiknak, amelyek szerint csak néhány héttel később döntöttek a megszállásról – állítja könyvében egy emberi jogi ügyvéd. Philippe Sands szerzeményét, a Törvényellenes világot tavaly februárban adták ki először, amelynek nemrég megjelent felújított változatában egy olyan feljegyzést idéz a szerző, amely a két ország vezetőjének három évvel ezelőtti, január 31-i találkozójáról maradt fenn – közölte tegnap a BBC.
A brit professzor szerint a kétórás megbeszélésen részt vevő hat tanácsadó közül az egyik készítette a jegyzéket. A feljegyzés szerint az Egyesült Államok elnöke márciusra időzítette az iraki háború kezdetét. A brit miniszterelnök állítólag azt hangoztatta, hogy „teljes egyetértésben kiáll az elnök mellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy Szaddám Huszeint lefegyverezzék”. A könyv állításai szerint a két vezető az ENSZ határozatától függetlenül háborút indított volna.
Tony Blair 2003. február 25-én parlamenti felszólalásában a következőket mondta: „Még most is hajlandók vagyunk egy utolsó erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy a lefegyverzést békés úton oldjuk meg.” A szigetország Liberális Demokrata Pártjának ideiglenes vezetője, Menzies Campbell szerint Blairnek sok magyaráznivalója lesz.

Veszélyes pók jelent meg Magyarországon