Közmunka, közügy

Bontják Hild József terézvárosi épületét. 2006-ban, Demszky Budapestjén, Gyurcsány országában. Azért bontják a városképi jelentőségű házat, hogy a hűlt helyére szép, nyolcemeletes, spekulációs célú épületet húzzanak fel. A négyemeletes házak közé. Az erzsébetvárosi engedélyezők meg a terézvárosi illetékesek egymásra mutogatnak: az érintett polgármesterek, jegyzők és hivatalnokok közösen megérdemelnének egy megosztott Hild-díjat. A kerületgazdák talán azt sem tudják, kicsoda lehetett az a Hild, mert akkor esetleg eszükbe jutott volna az állagmegóvási kötelem, s nem hivatkoznának az Ó utcai házomlás példájára. A jog ebben a gazdátlan országban és fővárosban az ingatlanspekulánsok oldalán áll, úgyhogy Hildnek és tisztelőinek nincs sok esélyük. Az Óvás! Egyesület most épp az élőlánc hatékonyságában bízik, de hát ez mégsem adekvát megoldás a XXI. században. Lassan szétdúlják az Európa-szerte páratlan építészeti egységű és hangulatú pesti zsidó negyedet is: Demszky-barokk irodaházak, mélygarázsok teszik tönkre az épített örökséget. Pedig az erzsébetvárosi gettó épületkincsének fizikai felszámolása is a holokauszt tagadása – csak van annyi pénz, hogy túltegyék magukat rajta.

Ha volna közmunkatanács, az nemcsak a spontán városfejlesztést terelné közösségileg ellenőrzött mederbe, de a korrupciógyanús üzelmek esélyeit is csökkentené. Budapest felvirágzása, európai nagyvárossá válása főként e koordinációs testületnek köszönhető, amelynek a mindenkori miniszterelnök állt az élén. Nélküle nem lett volna körút, hídépítés, közműhálózat, földalatti, korszerű városszerkezet és intézményhálózat – sőt nem lett volna magyar millennium sem. A kommunista éra meg a Demszky-korszak pontosan tudta, miért nem akar egy ilyen testületet: mert akkor a teljhatalom kicsúszott volna a kezükből. Igaz, így meg szétmállott, élhetetlenné és működésképtelenné vált a főváros, ami nem takargatható tovább a csókosoknak kiosztott sikerpropaganda-milliárdokkal sem. Demszky formálisan még Budapest ura, ám a budapestiek már összegyűltek a Demszky utáni korszak tervezésére. Sok üres beszéd után újjá akarják alakítani az egyszer már fényesen bevált közmunkatanácsot.

Persze változnak az idők és a szereplők: más az elnevezés (regionális fejlesztési tanács), s más a felépítés is (a székesfőváros ügyeiből immár az agglomerációt sem illik kifelejteni). A kezdeményezők lajstroma mindenesetre impozáns. A fővárosi kereskedelmi és iparkamara kezdeményezésére alakult Stratégiai Fejlesztő Központ Alapítvány az alapítói között sorolja fel a gyáriparosok, a vállalkozók és a bankok szövetségét; olyan neveket tudhat maga mögött, mint Demján Sándor, Széles Gábor és Erdei Tamás. Célul tűzték ki Budapest és a régió integrációját, a főváros gazdasági erejének egyesítését, egységes fejlesztési stratégia megteremtését, a közigazgatási és önkormányzati reform előmozdítását, valamint a vállalkozások uniós esélyeinek javítását. Meg hogy Budapest ledolgozza a Béccsel, Prágával és Pozsonnyal szembeni versenyhátrányát.

A közmunkatanács törvényes létrehozásához persze kétharmados törvényt kellene módosítania az új parlamentnek, melyben könnyen lehet, hogy a jelenlegi főpolgármester pártja már nem kap szerepet. Realisták lévén tudják ezt a gazdasági szféra eminensei is – a pillanatnyi hatalomgyakorlók helyett ezért fordultak inkább a civil szféra felé. Sok sikert nekik, s addig is tehetnének valamit Hild József érdekében.