A kelet-közép-európai térség meghatározó árufuvarozó vasúttársasága lenne a januárban megalakult MÁV Cargo Zrt., ha konzorciumi partnerével sikeresen szerepelnének a Szlovák Árufuvarozó Vállalat (ZSSK Cargo) privatizációs tenderén – közölte lapunkkal Kozák Tamás, a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgatója. A szlovák árufuvarozó vasúttársaság megvásárlására a MÁV Zrt. – a MÁV Cargo tulajdonosa –, valamint a szlovák Slavia Capital Group A. S. befektetői csoport alkotta Carpathian Cargo konzorcium is ajánlatot nyújtott be a pályázat második fordulójában. Rajtuk kívül egy szlovák–amerikai konzorcium, illetve az osztrák vasút pályázott, szintén szlovák befektetői csoporttal együttműködve. Piaci információk szerint ugyanakkor visszalépett az ügylettől a nagy esélyesként emlegetett német – a Deutsche Bahn az USA-ban kötött legutóbb egy jelentős üzletet –, a cseh és a lengyel vasút. Kozák Tamás szerint ha létrejön a ZSSK Cargo akvizíciója, regionális együttműködést alakítanának ki a társaságok, ami elsősorban a tranzitforgalom növelésében jelentene előrelépést, emellett a szlovák árufuvarozó társaság komoly üzleti értéket képvisel. A Carpathian Cargo konzorciumban 51 százalékban a Slavia, 49 százalékban pedig a MÁV vesz részt, a részvényvásárláshoz szükséges tőkét a tulajdoni arányban adnák, szakmai kérdésekben viszont teljesen a MÁV, illetve a MÁV Cargo vezetésének véleménye az irányadó.
Hasonlóságot jelent a két vasúttársaság között, hogy mindketten jelentős vagonparkkal rendelkeznek, ami viszont felújításra szorul. A MÁV Cargo tulajdonába 13 200 tehervagon tartozik, ám ebből csak kilencezret használ a társaság. A tervek szerint három év alatt valamennyi működőképes jármű esetében elvégzik a szükséges nagyjavításokat, és a piaci igényeknek megfelelő vagonokat szereznek be – a MÁV ugyanis leginkább tömegáru szállítására alkalmas kocsikat üzemeltet. A szlovák társaság viszont nemcsak áruszállítással foglalkozik, hanem az ottani személyszállító vasút járműveit is karbantartja, emellett a MÁV Cargótól eltérően saját mozdonyparkkal is rendelkezik. A MÁV Cargo áruszállítási teljesítménye meghaladja a ZSSK Cargóét, utóbbinál viszont a nemzetközi fuvarozás jelentősebb.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!