Megállapodást írt alá a Független Kisgazdapárt (FKGP), valamint a Magyar Gazda és Polgári Párt (MGP) vezetője, Hegedűs Péter és Szeremley Huba a két párt együttműködéséről tegnap a Gundel étteremben. A megállapodás szerint a Magyar Gazda és Polgári Párt képviselőjelöltjei is a Független Kisgazdapárt jelöltjeként indulnak a 2006-os választásokon. Ezzel a pártok az agrárérdekek érvényesítéséhez elengedhetetlen egységet kívánják demonstrálni. Céljuk, hogy a vidéknek felelős képviselete legyen az Országgyűlésben, mivel a tapasztalatok alapján a vidék népe nem elégedett lehetőségeivel – fogalmazta meg a két párt vezetője.
Szeremley Huba, az MGP elnöke kiemelte, nemcsak az Európai Unió elvárásainak kell megfelelni, hanem az unión kívül is kell gondolkodni. Az FKGP elnöke, Hegedűs Péter hangsúlyozta, a Független Kisgazdapárt visszavár mindenkit, aki egykor a párton belüli acsarkodások miatt távozott.
Szétaprózódott tábor. Nehezen volna megállapítható a jelenkori kisgazda tömörülések száma. Közülük az egyik legismertebb a Turi-Kovács Béla vezette Kisgazda Polgári Egyesület, amely a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alkotóeleme. Ismeretes, hogy Turi-Kovácsék még a Fidesz-kormány alatt, az akkor még leválthatatlannak bizonyuló Torgyán József FKGP-elnök miatt váltak a Fidesz társszervezetévé. A 2002-ben egyszázalékos támogatottságot sem elérő FKGP elnöke pillanatnyilag Hegedűs Péter. A hosszas huzavona után ez év elejétől elnöklő politikus bázisa gyorsuló ütemben fogy. Ezekben a hetekben-hónapokban figyelhető meg, hogy több megyei FKGP-szervezet tagságának zöme átcsapódik a tavaly októberben alakult Harmadik Út elnevezésű MIÉP–Jobbik választási szövetséghez. Itt lelhető fel Zsikla Győző és Réti Miklós is. Utóbbi Torgyán 2002. őszi leváltásától 2003 februárjáig vezette az FKGP-t, sokan ma is őt tartják törvényes elnöknek. Inkább csak a sajtó tette ismertté a Szeremley Huba badacsonyi borász nagyvállalkozó által tavaly ősszel alapított Magyar Gazda és Polgári Pártot. Effajta agrárpártot hozott létre az a Bánk Attila is, aki egykor Torgyán elkötelezett híve, az FKGP frakcióvezetője volt. E tömörülés Magyar Vidék és Polgári Párt néven csalogatja a kisgazda szavazókat. Független Kisgazda Nemzeti Egység Párt néven azonban Molnár László elnök, Atyánszky György főtitkár és Cseh Sándor alelnök szó szerint mérhetetlen nagyságú csapata pályázik a paraszti gyökerű szavazópolgárok kegyeire.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!