Az európai országok terrorelhárító szerveinek kihívást jelent, hogy az al-Kaida fokozza aktivitását – közölte internetes honlapján a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH). Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár ugyanakkor az MTI-nek kifejtette: nincsenek olyan információik, miszerint magyarországi létesítmény vagy külföldi országban működő magyar intézmény ellen támadásra készülnének a terroristák. Álláspontja szerint biztonságpolitikai szempontból kell elemezni annak a lehetséges következményeit, ha az al-Kaidának valóban sikerül felállítania egy európai sejtet. Ennek eshetősége új kihívást jelent a terrorelhárító szervek számára, hiszen az európai származású terroristák esetében a hagyományos biztonsági kontroll kevésbé hatékony – áll az NBH honlapján. Arra a kérdésre, hogy eszerint növekedett-e Európa fenyegetettsége, Magyarország veszélyeztetettsége, Tóth úgy válaszolt: már az isztambuli, madridi és londoni merényletek után komoly szigorító intézkedéseket vezettek be szinte minden európai országban. Ezek kiterjednek a beutazó külföldi személyek eddiginél alaposabb ellenőrzésére, valamint arra az egész körre, amely potenciálisan a terroristák bázisa lehet. Az európai országok fokozott együttműködéséről elmondta: az illetékes szervek ma már sokkal több információt cserélnek ki egymás között, mint korábban, és Magyarország ennek a kooperációnak aktív résztvevője. Az al-Kaida tagtoborzó tevékenységének új iránya nálunk nem érzékelhető, így hazánk veszélyeztetettsége nem növekedett – érvelt az államtitkár.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?