Könnyebben megsebesült öt norvég és két finn katona a tüntetők által dobált kövektől és gránátok robbanásától kedden az észak-afganisztáni Majmánában, ahol a Mohamed-képek közlése ellen tiltakozók megtámadtak egy NATO-támaszpontot – közölte Oslóban a norvég vezérkar. A lőfegyverekkel és gránátokkal felszerelt támadók közül négy afgán életét vesztette és öt megsebesült a mazari-sarifi tartományi kormányzóhelyettese szerint, akinek értesüléseit a norvég vezérkar egyelőre nem tudta megerősíteni. A NATO-békefenntartók brit katonai erősítést küldtek a helyszínre, az ENSZ pedig evakuálta ottani személyzetét.
Ugyancsak tegnap összecsaptak a rendőrökkel és a NATO békefenntartóival a Mohamed prófétát kifigurázó rajzok európai lapokban való megjelentetése ellen tiltakozó tüntetők kedden Afganisztánban, az ország északnyugati részén. A tiltakozók, akiknek összlétszámát egy rendőrségi forrás 200-ra becsülte, kövekkel megdobálták a Majmána településen működő NATO-támaszpontot. Az ott állomásozó norvég katonák könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.
A csecsenföldi vezetőség kiutasította a Dán Menekülttanács (Dansk Flygtningehjolp) nevű, kulcsfontosságú segélyszervezetet a Mohamed-karikatúrák miatt – erősítette meg az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi tagköztársaság miniszterelnök-helyettese kedden. Halid Vajhanov a mozlim világnak és Csecsenföldnek a Mohamed prófétáról dán újságok által közölt karikatúrákra való negatív reagálásával indokolta a Dán Menekülttanács amúgy nagyra értékelt és nemes tevékenységének felfüggesztését – számolt be az MTI. A miniszterelnök-helyettes mindamellett megjegyezte, hogy korábban voltak komoly kifogásaik a szervezettel szemben, amely olykor akarva vagy akaratlanul segítségére volt a gerilláknak.
Bűnösnek találta tegnap a londoni felsőbíróság esküdtszéke a súlyos vádpontok többségében Abu Hamza el-Maszrit, a londoni iszlám közösség legradikálisabb imámját, aki prédikációiban nyíltan keresztények és zsidók megölésére buzdította gyülekezetét. A 48 éves, egyiptomi születésű El-Maszrit, aki házassága révén jutott azóta visszavont brit állampolgárságához, az ügyészség által megfogalmazott tizenöt vádpont közül tizenegyben, köztük gyilkosságra történő felbujtásban és faji gyűlölet szításában mondták ki bűnösnek az esküdtek, akik előzőleg négy napig mérlegelték a per során felvonultatott bizonyítékokat. A vád húszórányi videofelvételt mutatott be bizonyítékként.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán