Jelentősen leszorítaná a rákos megbetegedések várható halálos áldozatainak a számát a következő tíz évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – jelentette az MTI. A genfi központú ENSZ-szervezet a rákellenes küzdelem február 4-i világnapja alkalmából közzétett állásfoglalásában átfogó célként hirdette meg, hogy 2006-tól 2015-ig évente két százalékkal kevesebben haljanak meg a betegség valamelyik változatában: ez több mint nyolcmillió élet megmentését jelenti. A WHO felhívta a figyelmet arra, hogy becslések szerint 2005-ben 7,6 millióan haltak meg világszerte rákos megbetegedésben. A szervezet úgy becsülte, hogy 2015-ig körülbelül nyolcvannégymillió lesz a kór áldozatainak a száma.
Az állásfoglalásban többek között kiemelték, hogy a rákos megbetegedések mindenekelőtt a szegény, illetve a közepes fejlettségű országokban szedik áldozataikat, azaz olyan térségekben, ahol a megelőzéshez, a diagnosztizáláshoz és a kezeléshez csak nagyon csekély források állnak rendelkezésre, illetve nincsenek is ilyenek. Rámutattak arra, hogy egyedül a dohányzás káros hatásai évente már mintegy másfél millió rákbeteg halálát okozzák világszerte.
A WHO becslései szerint ma már a rákbetegségek több mint negyven százalékának a kialakulását meg lehet akadályozni. A megelőzéssel összefüggésben emlékeztettek a dohányzás és az egészségtelen táplálkozás veszélyforrásaira. Rámutattak annak a globális egészségügyi megállapodásnak a fontosságára, amely a dohányzás visszaszorítását célozza.
Hírül adták, hogy a megállapodáshoz csatlakozott országok képviselői a héten Genfben találkozót tartanak a dohányzás visszaszorítása érdekében szükséges lépések egyeztetésére.

„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért