Röviden

MN
2006. 02. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lomnici: Nincs két éven túli ügy
Teljes ülést tartott a Legfelsőbb Bíróság (LB). Az évente egyszer tartott, nem nyilvános rendezvény apropóján Lomnici Zoltán főbíró elmondta: másfél évtized után most először az LB-n nincs két éven túli ügy, és egy éven túli is csak három akad. A büntető- és a közigazgatási kollégiumban átlagosan 3, a polgáriban 6–12 hónap alatt intéznek el egy ügyet. (MTI)

Gyurcsány szerint alaptalan az eljárás
Gyurcsány Ferenc alaptalannak tartja az ellene kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást – derült ki a kormányfő Géczi József Alajosnak (MSZP), az Országgyűlés mentelmi bizottsága elnökének küldött nyilatkozatából. „A 2004. évre vonatkozóan benyújtott vagyonnyilatkozatomat az érvényes törvényi előírások és a formanyomtatvány kitöltési útmutatójának megfelelően készítettem el” – áll a miniszterelnök közleményében. (MN)

Helyesbítés
Lapunk 2005. január 17-i számában Varga László történész állítja: Kondort tényleg beszervezték című összeállításunkban „Politikusok és ismert médiaszereplők bevonásával” kezdetű cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy „A Fidesz női kampányában való részvételre a nők helyzetével foglalkozó konferencián felkérést kapott Kondor Katalin is”. A valóság ezzel szemben az, hogy Kondor Katalin nem kapott és nem is fogadott el felkérést a Fidesz női tagozatától sem konferencián való részvételre, sem a párt női kampányában való részvételre semmikor. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.