Új elit
Szentkirályi
Kóka János tegnap kimondta, új politikai elitre van szükség, mert a mostani lendülete elfogyott, elfáradt, destruktívvá vált – írta az MTI. Ne sajnáljuk Kuncze Gábort és Gyurcsány Ferencet, de elgondolkodhatnának, kit szabadítottak az országra.
Őssejtekkel gyógyítanak
Már öt infarktuson átesett beteget kezeltek sikeresen őssejtekkel a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma kardiológiai intézetében. Édes István, az intézet igazgatója elmondta: a betegek csontvelőjéből előállított őssejteket szívkatéterrel juttatták az infarktusért felelős érbe. Az őssejtkezeléstől a szakemberek azt várják, hogy segíti az infarktus miatt károsodott szívizom regenerációját. A javulást a szívkamra összehúzódásának erejével mérik. Az őssejtkezelésen átesett öt beteg bal szívkamrájának működése javult. (MTI)
Rendőrkézen a bankrabló
Nem egészen egy nap leforgása alatt elfogták azt férfit, aki szerdán fegyverrel a pénz átadására kényszerítette a dolgozókat a gyöngyöstarjáni pénzintézetben. A 37 éves nagyrédei férfi beismerte tettét, s az elrabolt pénz egy része is előkerült. A baseballsapkát és arca előtt sálat viselő rabló nem sokkal nyitás után lépett be a helyi pénzintézetbe, majd fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, azt követelve, hogy adják át a kasszában található pénzt. A zsákmánnyal autón menekült el. (MTI)
Keresik a hamisítókat
Pénzhamisítókat keresnek a nyíregyházi rendőrök. A csalók pizzát rendeltek egy társasházhoz szerda este, a sötét lépcsőházban várták a szállítót, ötezressel fizettek, és eltették a visszajáró több mint négyezer forintot. Mire a futár észrevette, hogy becsapták,
a csalók már elszeleltek a hátsó kijáraton. (MTI)
Kiskutyákba varrták a heroint
Folyékony heroinnal teli zacskókat ültettek be kolumbiai drogfutárok hat kölyökkutya gyomrába, és az Egyesült Államok területére próbálták becsempészni az állatokat – közölte szerdán a kábítószer-csempészet elleni amerikai hivatal. Az ügyben harminc embert vettek őrizetbe, és mindannyiukról kiderült, hogy a medellíni drogkartell tagjai. A frissen műtött kiskutyákat egy laboratóriumi rajtaütésnél találták meg Kolumbiában. (MTI)
Tornádók New Orleansban
Két tornádó is pusztított tegnap hajnalban New Orleans térségében, ahol öt hónapja a Katrina hurrikán tarolt.
Az első jelentések szerint egy ház összeomlott, más épületeknek a teteje szállt el, és több villanypózna, valamint egy rádió-adótorony is ledőlt, a Louis Armstrong nemzetközi repülőtéren késleltették a járatok indulását. A repülőtér szóvivője szerint ez a vihar több kárt okozott a létesítményben, mint a Katrina. (MTI)

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?