Folytatódik a karikatúraháború
Koppenhága. A France Soir című francia bulvárlap tegnap leközölte a Jyllands-Posten dán lapban négy hónappal ezelőtt először publikált, a muzulmán világban nagy felzúdulást keltett tizenkét karikatúrát Mohamed prófétáról. „Jogunk van ahhoz, hogy az Istent kifigurázzuk” – hirdeti címoldalán az újság. Az arab országokban utcai tömegtiltakozásokat, bojkottfelhívásokat és kormányzati támadásokat rendeztek a dán lap karikatúrapublikációját követően. A Jyllands-Posten főszerkesztője közölte, hogy soha nem adott volna engedélyt az ironikus rajzsorozat publikálására, ha tudta volna, hogy az ilyen súlyos következményekkel jár. (MTI)
Ösztöndíj Japánban
Budapest. Harmincöt év alatti diplomás, általános vagy középiskolai tanárként dolgozó oktatók, valamint tanárokat képző egyetemi és főiskolai professzorok számára kínál ösztöndíj-lehetőséget a japán kormány. A sikeres pályázók számára az útiköltséget is állja a japán állam, és szállást is biztosítanak a képzés idejére. További információt a japán nagykövetségtől kaphatnak az érdeklődők. (H. N.)
Borisz Jelcin 75 éves
Moszkva. Tegnap ünnepelte 75. születésnapját Borisz Jelcin, akit 1991 júniusában közvetlen szavazás eredményeként választották Oroszország első elnökévé. Mintegy kétszáz vendég volt hivatalos a tegnap este a Kremlben rendezett ünnepségre, köztük Bill Clinton volt amerikai elnök és Helmut Kohl, Németország egykori kancellárja. Szokásos évértékelő sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin kedden kijelentette: Jelcin szabadságot adott az oroszoknak, ez volt a legnagyobb teljesítménye. (MTI)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán