Szakszervezeti tüntetés Strasbourgban

Bákonyi Ádám
2006. 02. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsz-huszonötezer résztvevőt várnak az Európai Szakszervezeti Szövetség mai, Strasbourgban tartandó demonstrációjára, ahol magyar részről jelen lesznek a Liga, a Munkástanácsok konföderáció, valamint az Autonómok és a SZEF képviselői. Az Európai Parlament ekkor tárgyal a Bolkenstein-direktíváról, amely a versenyképességre hivatkozva a tőke, a munkaerő, az áruk szabad áramlása mellett a szolgáltatások teljes liberalizációját javasolja. – Visszautasítjuk, hogy a munkajogi kérdéseket is beemeljék a tervezetbe, az úgynevezett származási elv alkalmazását pedig elfogadhatatlannak tartjuk – mondta lapunknak Kerpen Gábor.
A Liga alelnöke rámutatott: az angolszász szabályozás például sokkal kevésbé védi a munkavállalókat, mint a magyar. Ha egy angol cég Magyarországra jön, a származási elv szerint nem az itthoni, hanem az anyaországban érvényes munkajogot kellene alkalmazni. Emellett ha egy Angliában működő skandináv cég vissza- vagy esetleg Magyarországra települne, akkor is az angol munkajog érvényesülne, noha az a skandináv területeken a magyarnál is jóval erősebb – hangsúlyozta az érdekvédő. Az is előfordulhat, hogy az említett elv szerint állapítják meg a munkabéreket.
Kerpen Gábor megjegyezte, hogy a tervezet a közcélú szolgáltatásokat is hatálya alá akarja vonni, így például a nemzeti hatáskörbe tartozó oktatást, egészségügyet és kultúrát is. A szakszervezetek szerint ez sem megengedhető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.