Törvénysértést követett el a Fejér megyei Velence képviselő-testülete, amikor tavaly decemberben 20 százalékról 30 százalékra emelte Oláhné Surányi Ágnes polgármester költségátalányát – állítja Brájer György adószakértő. Hozzátette: ezzel burkolt béremelést hajtottak végre, s mivel a költségátalány az szja-törvény szerint nem bevétel, az adófizetést is kikerülték ezzel a lépéssel. A Fejér megyei Velence képviselő-testülete 2005 decemberében határozatot hozott a vezetői bérek emeléséről. Galambos György alpolgármester emlékeztette a képviselőket arra, hogy a polgármester és a jegyző nem kapott béremelést 2005-ben. Az alpolgármester megjegyezte, a jegyzőnek biztosítható a bérrendezés, ám a polgármester számára a jogi korlátok miatt ez nem lehetséges.
– Oláhné Surányi Ágnes 2003. július elseje óta havi 468 750 forint bért kapott, amely a törvényben biztosított maximum – jegyezte meg Brájer György. Hozzátette: emiatt emelték fel a polgármester költségátalányát 20-ról 30 százalékra, amivel burkolt béremelést hajtottak végre, s így az adófizetést is kikerülték. Brájer György felháborítónak és erkölcstelennek tartja a testület decemberi döntését.
Kapócs György önkormányzati képviselő elmondta: tartózkodott a szavazásnál, mert nem támasztották alá kellőképpen a határozattervezetet. Az önkormányzat illetékeseit lapzártánkig nem értük el.
Kórházból üzentek társaiknak a rollerbalesetet szenvedő gyerekek
