Tizenötezer rendőr és a külföldi sportolók delegációjával érkezett seregnyi titkos ügynök garantálja a ma kezdődő torinói olimpiai játékok biztonságát – jelentette be Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter tegnapi parlamenti beszédében. A tárcavezető két fő veszélyforrásra tért ki: egyrészt az utóbbi napokban a Mohamed-karikatúrák nyomán terebélyesedő iszlám tiltakozáshullám miatt az amerikai, az izraeli, a norvég, a dán és a francia delegációk védelmét erősítették meg, amelyhez segítséget kapnak külföldi titkosszolgálati ügynököktől is. A globalizációellenes aktivisták „fokozódó agressziója” pedig talán még az előbbinél is nagyobb veszélyt jelenthet, mivel a Torino melletti Susa-völgyben épülő modern európai gyorsvasút ellen tiltakozók gyakorlatilag hónapok óta súlyos gondokat okoznak Piemont tartomány rendőrségének.
A tavaly decemberben kezdődött összecsapások apropója eredetileg még a vasút tervezett nyomvonala körüli természet védelme volt, december elején a biztonsági erők könnygázzal és botokkal oszlatták szét az építkezést akadályozó tüntetőkhöz időközben csatlakozó globalizációellenes és anarchista csoportokat, akik minden kezük ügyébe kerülő gépet és berendezést megrongáltak. A békítő tárgyalásokat maga Silvio Berlusconi miniszterelnök vezette több miniszterével együtt, de vélhetőleg a vasútellenes tiltakozások kapcsán még tegnap este is két levélbomba robbant.
Az olasz híradók az utóbbi napokban többször is felelevenítették a 2001-es genovai G8-as csúcstalálkozóval párhuzamosan zajló globalizációellenes demonstráció szinte háborús állapotait leíró képsorokat, amelynek nyomán tavaly októberben csaknem negyven olasz rendőrt állítottak bíróság elé a tüntetés résztvevőinek bántalmazásáért. Giuseppe Pisanu belügyminiszter szerint tanultak az akkori hibákból, és Torinóba most pontosan körülhatárolt és szétválasztott feladatkörökkel küldték a rendfenntartókat.
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!