Ismét nem jut földgáz minden magyarországi nagyfogyasztónak. A Mol Földgázellátó Rt. közleménye szerint tegnap hajnalban újra elrendelték, hogy azok a nagyfogyasztók, amelyek erre képesek, gáz helyett álljanak át alternatív tüzelőanyagra. Erre idén már harmadszor kerül sor. Mint arról többször is beszámoltunk, a január eleji importkimaradást az okozta, hogy Ukrajna úgymond „megcsapolta” a tranzitvezetéket, a hónap közepén pedig a nagy hideg miatt nem győzték kielégíteni a megnövekedett igényeket. A hivatalos tájékoztatás szerint a mostani korlátozás oka is a hideg – de az igazsághoz hozzátartozik, hogy senki sem látja, mi történik a csővezetékben a magyar határ túloldalán. Az orosz gázszállítások idei akadozása egész Európát arra késztette, hogy átgondolja energiastratégiáját. Szakértők szerint a keleti függőség felismerése trendfordulót jelenthet az erőműépítésben is, azaz újra fellendülhet az atom- és szénerőművek építése. A távirati iroda összeállítása szerint Németország az utóbbit választotta, ezt jelzi legalábbis, hogy az ottani energetikai cégek ötéves időtávlaton belül tizenkét szenes áramtermelő erőmű felépítését vették tervbe, miközben gáztüzelésű egységből csupán kilencet építenének. A szén szerepe valószínűleg középtávon is erősödni fog.
Oroszország bejelentette: állami monopóliuma, a Gazprom beszállna egy görög–török földgázvezeték építésébe. Az óriáscégnek azért éri meg a beruházás támogatása, mert így olyan szállítási útvonalat talál Európa felé, amelyik elkerüli a problémás Ukrajnát.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?