9,8 százalék az észt GDP

Hírösszefoglaló
2006. 03. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észtország hazai összterméke 9,8 százalékkal nőtt tavaly, jelentették az észt statisztikai hivatalban pénteken. A negyedik negyedévben a GDP 11,1 százalékkal haladta meg a 2004-es utolsó negyedévit, és 2,2 százalékkal volt nagyobb a tavalyi harmadik negyedévinél. A fejlődést tavaly elsősorban a külkereskedelem és a lakossági fogyasztás táplálta – tették hozzá. Az MTI jelentése alapján javult a gazdasági hangulat az EU-ban: utoljára 2001 közepén mértek hasonló szintet. Ezen belül a fogyasztói hangulat azonban kissé rosszabbodott, habár ezt még nem tükrözi a kiskereskedők növekvő bizakodása.
A fogyasztói hangulatot most főleg Franciaország húzta le, ahol hárompontos romlást mértek márciusban főleg a fiatalokat érintő új munkaügyi szabályozás terve ellen állandósult, sok százezres tüntetések és a makacsul nagy munkanélküliség miatt. Németországban is visszaesett a kiskereskedelmi forgalom februárban.
Ide tartozó információ, hogy az euróövezetben márciusban átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly márciusban – közölték az EU statisztikai hivatalában előzetes becslésként. Az eredmény megfelelt az elemzői várakozásnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.