A gazdaság fejlesztése teremt új munkahelyeket, a járulékcsökkentés csak a bevételeket csökkenti – mondta Csizmár Gábor munkaügyi miniszter. A munkaügyi miniszter szerint a szocialista párt az Új Magyarország programjában 400 ezer új munkahely megteremtését vállalja, a gazdaságban elsősorban a járműipart, a gépipart, a gyógyszeripart, a biotechnológiát kívánják fejleszteni. Gyurcsány Ferenc viszont azt közölte: 2007 és 2013 között az építőiparban mintegy 300 ezer, a modern iparágakban 50-70 ezer, a turizmusban pedig 50-60 ezer új munkahely jöhet létre, és 200 ezer munkahely szűnik meg.
A luxusbaloldal „Kis Medgyessy-programja” megint 400 ezer új munkahelyet ígér, az embereket azonban többször nem lehet becsapni – reagált Bernáth Ildikó. A Fidesz szakpolitikusa emlékeztetett: négy évvel ezelőtt ugyanígy hangzott az ígéret, de ma 440 ezernél is több a munkanélküli, és további 300 ezer embernek nincs állandó megélhetése. Az ellenzéki párt szerint a hazai kis- és középvállalkozások teremthetnek új munkahelyeket. Ezért 2006. július 1-jétől a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra csökkentenék a munkát terhelő járulékterhek mértékét.

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni