A materialista emberisten

Mit kínálhat a neoliberális Gyurcsány? A szocialista tömegnek a segélyen túl semmit. A programként ajánlott technológiai forradalom legfeljebb a képzettebb fiatal csoportoknak ígérhet érvényesülést. Az önistenítő hazug humanizmus nem hajlandó tudomásul venni, hogy az emberiség nagy része nem alkalmas a technológiai modernitás profitos szolgálatára. A kevés gazdag és okos ember mediatizált boldogsága pedig nem menti meg a világot a nyomorúságtól.
Gyurcsány, amint Kóka is, azt hiszi, hogy a világot anyagi alapon e világi paradicsommá lehet változtatni. Mindkét korlátolt atyafi úgy gondolhatja, hogy majd az övékéhez hasonló egyre több villalakás lesz. Ha ezt nem hiszik, akkor hazug, híveiket félrevezető emberek. Hiszen önmagában sem a piac, sem a magántulajdon, sem a technológia nem oldhatja meg az emberlét egyéni és közösségi problémáit. Az a globális verseny, amely ma a haszonért folyik, az emberiség többségét egyre mélyebben süllyeszti az olcsó költségtényező állapotába. Az olcsóság lehet kevés gazdag vagy sok igénytelen ember üzlete, de azon az áron olcsóságot teremteni, hogy mondjuk gyermekmunkát alkalmazok, öntudatlan munkaerőt éhbérért dolgoztatok, nemcsak erkölcstelen, de távlat nélküli is.
Távlat nélküli, mert az olcsó áru potenciális fogyasztóit helyben (Európában) segélyre szorított tömeggé teszik a neoliberális globalizmus csak a saját zsebre tekintő képviselői. A segélyből élő tömeggel viszont nem lehet nagy üzletet csinálni. A kígyó a farkába harap. A csak a maximális profitot kergető ostobák dübörögtetik ugyan a gazdaságot, de egy idő után, robbanásveszélyes társadalmi helyzetnél, mást nem tudnak előállítani. A mai kormány egy százéves, ostoba, mechanikusan utánzó modernizátori reflexszel közelít a társadalom bajaihoz. Egy kis csoport anyagi és hatalmi hasznát összekeveri a többségével. Gyurcsány és brancsa nem fejezhet ki nemzeti érdeket, mert a korlátlan piac mindenhol csak vesztes tömeget termel. A magyarországi kommunisták mindig vagy internacionalisták, vagy kozmopoliták voltak, s ma sem nemzeti érdekvédelmi politikát folytatnak. Csak most nem a diktatúrában, hanem a piacban hisznek, s az internacionalizmust a globalizmus váltotta le mint állítólagos szükségszerűség.
E sorok írójának nincs illúziója: egy kis országnak sok mindenben alkalmazkodnia kell. De a Merjünk kicsik lenni! öndestrukcióját nem lehet elfogadni. Azok, akik a külföldi tőkétől és az EU-pénzektől várják a csodálatos Magyarországot, legfeljebb a maguknak hasznos helytartóságban gondolkodnak. Az ábrándozás magánügy, de annak a politikának, amely megelégszik ezzel, mivel klientúrája jól érzi magát – nos, annak el kell tűnnie. A legjobb az volna, ha saját hívei változtatnák e kurzust tömegeket kifejező nemzeti politikává. Nagy szükség volna egy valódi magyar szociáldemokráciára! A jelenlegi blairesített, neoliberális katyvasz hasznát csak egy szűk érdekcsoport élvezi. Nincs a mai magyar helyzetnél nagyobb cáfolata az emberi személyiségtől végső soron idegen materializmusnak. Hiszen itt milliós tömegek szavaznak saját érdekeik ellen. S ez a tudat – persze óriási médiamanipulációs támogatással – szívósan védekezik minden felvilágosítás ellen. Az ember csak elszomorodhat a materialista emberistenné avanzsált, Gyurcsányért rajongó tömegen. A több évtizedes kommunista advent után sem jött a materialista megváltás, és mégis, az emberek hinni akarnak.
Az ember nézi a megtollasodott Gyurcsányt a többség nyomorult állapotát kihasználó ágálásával, és eszébe jut, hogy más időben másoknak sem kellett a megváltás. S a mi szánalmas emberi valóságunk közepette még inkább követnünk kell a fényt, amelyet a sötétség nem fogadott be. Nagy a feladat, de emberileg példák lehetünk.