A terrorista nem tűnt fel az NBH-nak

2006. 03. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hónapokat töltött Magyarországon a 2004. március 11-i madridi pályaudvari robbantások egyik elkövetője – adta hírül a spanyol ABC című napilap január 30-án. A Marokkóban született Abdelmajid Bouchar – aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki – hazánkban menekültstátusért folyamodott, ám azt nem kapta meg, sőt illegális tartózkodásért három hazai bíróság is elítélte. A Spanyolországból elmenekülő Bouchar Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is akadálytalanul csúszott át a rendőri ellenőrzéseken, egyedül az osztrák és a magyar hatóságok vették rendőrségi nyilvántartásba. A magyar rendőrségnek szíriai állampolgárként, Abdallah Merouan Aliként mutatkozott be.
Az üggyel kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékese az ABC-ben írtakat cáfolva lapunk kérdésére megjegyezte: „Amikor az osztrák szervek átadták Bouchart, ő hamis nevet használt, ellene még nem volt kiadva nemzetközi körözés, ujjlenyomata a nyilvántartásban nem szerepelt.”
*
Az éppen két évvel ezelőtti robbantásos madridi terrormerénylet ügyét vizsgáló spanyol bíró április 10-re ígérte az első vádemeléseket – közölte hétfőn egy madridi bírósági tisztségviselő. A 2004. márciusi robbantásoknak 191 halálos és több mint 1500 sérült áldozatuk volt. A merénylet elkövetését olyan mozlim terroristák vállalták, akik azt állították, hogy az al-Kaida terrorhálózat nevében a spanyol alakulatok iraki jelenlétét bosszulták meg. Abdelmajid Bouchar 2004. április 3-án egyedül menekült el a Leganésben bekerített hét madridi merénylő közül.
Az akkor huszonegy éves fiatalember úgy menekült meg, hogy éppen levitte a szemetet a lakásból, és feltűnt neki a rendőri készültség. Kiabálásával figyelmeztette a lakásban maradtakat, akik néhány órával később végeztek magukkal, neki pedig sportmúltjának köszönhetően sikerült kereket oldania a spanyol rendőrök elől. A magyar nemzetbiztonsági szolgálat illetékese kérdésünkre elmondta: „adatok támasztják alá, hogy Spanyolországból elmenekülve ugyanazon álnéven négy EU-országban tartózkodott, és sehol nem ismerték fel”.
Az ABC spanyol napilap szerint Magyarországon a rendőrség felügyelete alatt egy meg nem nevezett városba vitték. A terrorista hazánkban menekültstátusért folyamodott, de kérését elutasította egy helyi bíróság. Bouchar, aki ellen akkor már nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, egy magyar menekülttáborba került két hónapra. Mikor elhagyta a menekülttábort, Szerbiába ment, ahol 2005. augusztus 18-án letartóztatták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.