Az expedíciós Gripenek sorsa

Holnap rendezik Kecskeméten a múlt héten megérkezett Gripen vadászgépek befogadó ceremóniáját, amelyen nemcsak a jelenleg nyeregben lévő Juhász Ferenc irányította védelmi tárca, hanem a legmagasabb szocialista vezetés is képviselteti magát – nem zárható ki a miniszterelnök részvétele sem. Bármennyire kétélű fegyvernek tűnik is egy súlyos mérlegproblémákkal küzdő, antimilitarista szellemű országban vadászgépekkel kampányolni, úgy látszik, hogy a szocialisták az előremenekülést választják ebben a kérdésben. Hiába azonban a kitüntetett figyelem a csaknem 240 milliárdos beszerzési programnak, nagy bátorság kellene most ahhoz, hogy valaki megjósolja az új vadászgépek magyarországi karrierjének sikerét.
A bizonytalanságért ugyanazok felelősek, akik most ünneplésükkel a védelmi szektor állítólagos sikerének csinálnak propagandát. Amikor ugyanis hatalomra kerülve a Medgyessy-kormány úgy döntött, hogy nagyobb képességű, jóval drágább Gripenekről ír alá megállapodást Svédországgal, elkövette a védelmi tervezés legsúlyosabb hibáját. Sietősen – már 2003 februárjában – úgy döntött ugyanis erről a beszerzési programról (a honvédségi fejlesztések közül a legnagyobb volumenűről), hogy még az általa elindított védelmi felülvizsgálat eredményeit sem várta meg. Erre még az sem jelenthet mentséget, hogy a Juhász-féle felülvizsgálatot az új miniszterelnök nadrágszíj-politikája utólag teljesen feleslegessé tette, mivel elvette az újonnan kialakított struktúrától a megvalósításához szükséges költségvetést (a tárca a tervezetthez képest egyharmaddal kap kevesebbet 2004-től kezdve). A Gripen-program részletfizetéseit 2006-ig minimalizáló szerződésmódosítás – amelyre oly büszke a miniszter környezete – a jövőben így nem sokat segíthet, hiszen a 2007-től megemelkedő éves költségek amúgy is elviszik a fejlesztésre fordítható pénzek túlnyomó részét.
Az „expedíciós”, levegőben utántölthető és precíziós bombázásra is alkalmassá tehető Gripenek beszerzése szakmailag azonban már akkor kifogásolható lépés volt, amikor a finanszírozási környezet a jelenleginél még sokkal rózsásabban alakult, és Gyurcsány Ferenc (a rá jellemző csúsztatással) még nem közölte kerek perec a NATO főtitkárával, hogy ne is számítson a magyar védelmi büdzsé bővülésére. Ennek az az oka, hogy egy olyan harcászati légierő, amely mindössze tizennégy vadászgéppel és húsz-huszonnégy pilótával rendelkezik, egyszerűen nem küldhet el négy Gripent és hat repülőgép-vezetőt többcélú bevetésre hat hónapra a Közel-Keletre vagy Közép-Ázsiába.
A számítást ott kezdhetjük, hogy a tízéves bérlet idejére a svéd logisztikai rendszer hetvenszázalékos hadrafoghatóságot, azaz egyszerre kilenc-tíz gép üzemképességét garantálja. Ha tehát négy gép, hat pilóta és a műszakiak jelentős része missziós küldetésre megy, akkor idehaza mindössze öt-hat géppel kell légtérvédelmi készültséget adni, gyakorló és kiképző repüléseket végezni, ami nem elfogadható. Az expedíciós képesség vizionálása másrészt azért is irreális, mert a tízéves programban szereplő 16 800 repült órából nem lehet biztosítani a pilóták megfelelő jártasságát a bővebb feladatokhoz. A kilátásokat az is rontja – bár ezt a HM korifeusai nem kürtölték világgá –, hogy a fenti óraszámból levonják a svédországi kiképzést is. A magyar Gripenek csak a múlt héten szálltak le Kecskeméten, de az öt magyar oktató kiképzésével, a nekik támogatást nyújtó svéd pilóták repüléseivel ez a keret már hatszáz-hétszáz órával csökkent. Mire 2008-ban együtt lesz a teljes Puma század, hogy nekivágjon a nagyra törő tervek megvalósításának, a svédországi alapképzés további több száz órát vett el a keretből. Az ugyanakkor stabilizálódó magyar Gripen-flotta üzeméből fejenként és évente mindössze 60-80 órára számíthatnak a pilóták, ami csak azért jobb a MiG–29-esekre jellemző vegetálásnál, mert a Gripen felhasználóbarátabb, és a kiképzést – az orosz géppel ellentétben – korszerű szimulátor is segíti. Hogy a repültóra-tervezés (amely a megcélzott képességek elérésének ugyanolyan feltétele, mint az alkalmazott technológia korszerűsége) kívánnivalót hagy maga után, azt még Juhász közvetlen környezetében is elismerik. Egy magas rangú tisztviselő a minap már bevallotta: a 16 800 órás keretet 2013-ig (három évvel a szerződés lejárta előtt!) felélik, ha a hat kiválasztott „expedíciós, többfeladatú” pilótának évente és fejenként 160-180 órát biztosítanak. És ne feledjük, hogy ez együtt jár a pilótaállomány differenciálásával, azaz ismét arra kárhoztatják egyik csoportjukat, hogy kevés gyakorlattal legfeljebb a kecskeméti iskolakörön érezhesse magát biztonságban. Hogy a hiányosságokat a HM-ben is érzékelik, arra a név nélkül nyilatkozó tanácsadó szavai világítnak rá, miszerint a svédekkel már előkészítettek egy szerződésmódosítást, amely kétszázalékos költségnövekedésért cserébe több órát biztosítana a pumásoknak.
A 14 gépes keretszámot még az Orbán-kormány által aláírt első Gripen-szerződés állapította meg, csakhogy az egy korszerű szinten megvalósuló, orosz alkatrészszállítástól független légtérvédelmi képességet célzott meg, nem pedig expedíciós felajánlást. Csak a miheztartás végett: a 2001. decemberi ügylet 108 milliárd forintba került volna, amelyhez nagyjából 17 milliárdos fegyvercsomagot terveztek. A 16 800 repült órát ehhez a lényegében egy feladatot tartalmazó képességhez találták ki. Az Orbán-féle Gripen-csomag ára összhangban volt a megcélzott képességgel, mindez illeszkedett a honvédség lehetőségeihez is; a szociálliberálisok nyújtózkodásukhoz már nem vettek hosszabb takarót, Gyurcsány meg egyenesen kihúzta alóluk az ágyat. De mi legyen a már megérkezett öt, az elkészült hatodik és a gyártás alatt levő maradék nyolc JAS 39 EBS HU változatú Gripennel? – adódik a kérdés. Az expedíciós vállalást csak újabb 50-80 százalékos költségnövekedéssel lehetne megnyugtatóan teljesíteni, a teljes mennyiség húsz-huszonnégy gépre emelésével. Ebből – és a 30-35 fős pilótaállományból – már éppen ki lehetne küldeni négy gépet és hat pilótát misszióba, megfelelően kiképezve anélkül, hogy az itthon maradók életét megkeserítenék. Ebben az esetben azonban nyilvánvaló, hogy a védelmi költségvetést azonmód rehabilitálni kell a GDP 1,8 százalékára, miközben a szárazföldi expedíciós vállalásokat le kell faragni. Mivel ez az út aligha lesz járható a tetemes államháztartási hiány miatt, reálisan marad a 14 Gripen légvédelmi orientációval, másodlagos földi célok elleni és felderítőképességgel. Az új gépek megnövekedett technikai potenciáljának kihasználása ilyen körülmények között javarészt megvalósíthatatlan, bár hosszabb távon arra lenne esély, hogy a vadászgéppel nem rendelkező balti országok NATO-légvédelméből három hónapos rotációban kivegyék a részüket.
Akkor, amikor az árvízi védekezésben nélkülözhetetlen honvédségi helikopterflotta jövőjének, a légvédelmi rakéták pótlásának, a réskitöltő radarrendszernek, a szárazföldi csapatok technikai modernizációjának a finanszírozása nem biztosított, be kell fejezni a vadászgépekkel kapcsolatos álmodozást is.