Eunice Barber világbajnok francia atléta ügyvédje szerint egy televízió munkatársai által a levegőből rögzített videofelvétel bizonyítja, hogy védencét bántalmazták a rendőrök március 18-i őrizetbe vételekor. Emmanuel Daoud elmondta: a L’Equipe amatőr filmjén jól látszik, hogy a rendőrök brutálisan bántak Barber-rel, akit, miután kiszállt, előbb kocsija motorháztetőjére löktek, majd többször is a földre taszítottak.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a sportolót közúti ellenőrzés céljából állították meg. Két rendőr elkérte az okmányait, ő azonban haragra gerjedt, vitatkozni kezdett, majd miután kiszállt a kocsijából, egyiküket a karján, a másikat pedig a combján harapta meg. Ezután vették őrizetbe és tartották két napig fogva. Barber ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy a rendőrök az intézkedés során megverték, ráléptek a kezére és a fejére, ezért volt kénytelen védekezésképpen beléjük harapni. Ráadásul rasszista megjegyzéseket is tettek rá. A hétpróbában (1999) és távolugrásban (2003) is vb-aranyérmes versenyző édesanyjával és egyesztendős unokaöccsével utazott az autóban.
Nicolas Sarkozy belügyminiszter jelezte: minden rendőri túlkapást szigorúan meg kell büntetni, s az ilyen esetek elkerülése érdekében azt tervezik, hogy a járőrök autójában is lesz majd videokamera.

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban