Berlinben kezdődhet a radikális kormányzás

Stefan Lázár
2006. 03. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eleget tettek a szövetségi kormány elvárásának a három német tartományban lezajlott választások. Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Szászország-Anhalt polgárai megerősítették az Angela Merkel vezette nagykoalíció pozícióját, és ezzel a kereszténydemokrata–szociáldemokrata szövetség megkezdheti a mindeddig elhalasztott reformtervek megvalósítását. A hazai sajtó ennek megfelelően fogalmazta szalagcímeit és kommentárjait: „A szupervasárnap ünnepi hangulatot hozott a nagykoalíciónak” (Spiegel Online); „Nagyszerű hangulatban a nagykoalíció” (FAZ); „Kormányozni – ez az üzenet lényege” (Frankfurter Rundschau).
A kancellár asszony taktikája – a nehéznek ígérkező témákat elhalasztani a hármas választás utáni időkre – meghozta gyümölcsét, a CDU–SPD-szövetség fokozott hatalommal felruházva vághat neki az előirányzott reformok megvalósításának. A felgyorsított iramot a közvélemény el is várja Berlintől, erre utal a Berliner Zeitung: „Tovább lapítani nem lehet!” A hírmagyarázók rámutatnak arra, hogy a liberális FDP visszaesésével új erőviszonyok alakultak ki a tartományi tanácsban, a Bundesratban.
A fekete–vörös koalíció mostantól kezdve kétharmados többséggel valósíthatja meg elképzeléseit, így az alkotmány előírásainak megváltoztatását a föderalisztikus rendszer átalakításának érdekében. A két nagy néppárt pedig elégedett. „Az SPD-t nem büntették meg azért, mert vállalta a nagykoalíciót” – mondta Wolfgang Thierse, a parlament alelnöke. „Az emberek bíznak a nagykoalícióban, mert a gyorsasággal szemben az alaposságot helyezte előtérbe” – hangoztatta Christian Wulff, a kancellár asszony helyettese a CDU élén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.