Kedden még nagyon úgy tűnt, hogy a narancsos tábor parlamentbe bejutott tagjai rövid időn belül megegyeznek a koalíció létrehozásában, ám tegnap délután a Mi Ukrajnánk kampányának vezetője, Roman Bezszmertnij bejelentette: április hetedikéig szó nem lehet semmiféle megállapodásról. Akkor ül össze ugyanis a párt vezetése, hogy kielemezze a történteket és a jelenlegi politikai helyzetet, amely alapján döntenek majd a koalíciós megállapodásról is. Leszögezte: a párt politikai tanácsa a vezetőséget csak a kampány idejére ruházta fel a szükséges döntések meghozatalával.
Egyelőre nem tudni, hogy a leendő koalíciós partnerek miképpen fogadják a Mi Ukrajnánk döntését, illetve visszalépését a további egyeztető tárgyalásoktól, de a szocialisták pártelnöke, Olekszandr Moroz egy szerdai sajtónyilatkozatában jelezte: az időhúzás a Mi Ukrajnánk részéről bizonyára a korábban hangoztatott elképzelések módosulását jelenti, ám ő ebben nem lesz partner. A szocialisták ugyanis semmilyen feltétel mellett nem hajlandók együttműködni sem a Viktor Janukovics vezette Régiók Pártjával, sem pedig a kommunistákkal. Inkább választják az ellenzék szerepét. De hasonló módon nyilatkozott Julija Timosenko is, aki egyáltalán nem csinál abból titkot, hogy igényt tart a kormányfői bársonyszékre. Az előzetes megállapodások szerint ugyanis a miniszterelnök tisztsége azt a politikai erőt illeti meg, amely a narancsos táboron belül a legjobb választási eredményt tudja felmutatni. Ez pedig a nevét viselő tömb.
Ugyanakkor egyre erősödik a parlamentből kiszorult pártok tiltakozása is. Volodimir Litvin házelnök vezette Népi Tömb, a Pora– Reformok és Rend Párt, a Népi Demokrata Párt Tömb, valamint a Vicse Párt nevében Igor Jeremejev, a házelnök választási törzskarának vezetője bejelentette: követelik a szavazatok teljes újraszámolását, ellenkező esetben ugyanis a törvény által adott valamennyi lehetőséget kihasználnak tiltakozásuk kifejezése érdekében.

Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása