Közleményben hozta nyilvánosságra a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége tegnap, hogy a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt a helyhatósági választásokat a magyar közösség körében megnyerte. Következésképpen – a szavazatok 95,24 százalékának öszszeszámlálása után – a rangsorban az ötödikként, 3,48 százalékos támogatottsággal a szövetség külön frakciót alakíthat majd a megye legfontosabb hatalmi testületében. Az elnökség a közös erőfeszítés sikerének tekinti az eredményt, és köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a szövetséget kitüntették bizalmukkal. A közlemény szerint a választások a korábbiakhoz viszonyítva sokkal demokratikusabb és szabadabb légkörben zajlottak, bár most is előfordultak törvénytelenségek, visszaélések és szervezetlenségek. Végül pedig leszögezi: a KMKSZ– UMP Kárpátalja, a kárpátaljai magyarság érdekében kész az együttműködésre valamennyi demokratikus politikai erővel.
Az viszont egyébként már hétfőn kiderült, hogy a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) külön-külön frakcióval lesz jelen az ungvári, a beregszászi és a nagyszőlősi járási, valamint a beregszászi és a nagyszőlősi városi tanácsban, míg Beregszász város polgármesteri tisztségét a következő öt évben az UMDSZ elnöke, Gajdos István volt parlamenti képviselő fogja betölteni.
A megyei tanács képviselőinek mandátumáért folyó versengést egyébként 22,84 százalékkal a Mi Ukrajnánk nyerte a 19,08 százalékos támogatottságot szerző Julija Timosenko Tömb előtt. Rajtuk kívül a Régiók Pártja, a Litvin Népi Tömb és a szocialisták alakíthatnak majd önálló frakciót. Az utóbbiak egyébként a KMKSZ után hatodikként, három százalékkal kerültek be a megyei közgyűlésbe.

Lánczi Tamás: Külföldi megbízók takaríthatják le a Momentumot a pályáról