Minisztériumi támogatással a közelmúltban fogyasztói bojkottbizottságot hozott létre tíz, a fogyasztóvédelem területén csak több-kevesebb tapasztalattal rendelkező civil szervezet. A bojkottbizottság megalakulását Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára is méltatta. A szervezetek beharangozó tájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy mindaddig míg a fogyasztók kiszolgáltatottak, megtesznek mindent annak érdekében, hogy nyilvánosságra kapjanak azok, akik felelősek a veszélyes termékek forgalmazásáért. Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a bojkottbizottság teljesen felesleges. Külön probléma, hogy a kezdeményezés mellé odaállt az állam is, hiszen éppen a kormányzat feladata lenne a lakosság tájékoztatásának megszervezése. Az állammal szemben e szervezetek nem rendelkeznek jogszabályi felhatalmazással arra, hogy kivizsgálhassák, esetleg veszélyessé nyilváníthassák valamely társaság termékét. Az állam azzal, hogy az ilyen kezdeményezések mellé áll, éppen azt bizonyítja, hogy képtelen megfelelően ellátni a fogyasztóvédelem feladatát – fejtette ki Baranovszky György. Ezzel szemben Mesterházy Attila lapunknak nyilatkozva furcsállta az ügyvezető érvelését. Az államtitkár véleménye szerint az államnak minden olyan megfelelő tömegbázissal rendelkező szervezet mellé ki kell állnia, amely fel tud lépni a fogyasztók érdekében.

Veszélyes pók jelent meg Magyarországon