Mintegy húsz őrizetbe vett ellenzéki aktivista kezdett kedden éhségsztrájkot Fehéroroszországban a börtönben tapasztalható viszonyok elleni tiltakozásul – jelentette tegnap az AP. Az aktivisták szóvivője szerint a börtön túlzsúfolt, ötszemélyes cellákba olykor 18 embert próbálnak bepréselni. A másfél héttel ezelőtti belorusz elnökválasztások eredménye miatt tüntető aktivisták közül majdnem ezret zártak börtönbe – nyilatkozták egyes ellenzéki csoportok.
Közleményüknek ellentmondva a fehérorosz főügyész tegnap elmondta: „Több mint ötszáz személyt vettek őrizetbe az elmúlt időben Minszkben engedély nélkül tartott ellenzéki tüntetések során.” Pjotr Miklasevics emellett kifejtette, hogy az ügyészség akár hatévi börtönnel sújtható bűncselekmény miatt vádat készül emelni Alekszandr Kozulin letartóztatott ellenzéki vezető ellen. Megjegyezte: fontolgatják, hogy Alekszandr Milinkevics ellenzéki vezető ellen is vádat emelnek tüntetések szervezése miatt.
Az esélyesebb Alekszandr Milinkevics és Alekszandr Kozulin egyaránt a hivatalban lévő Alekszandr Lukasenko államfő kihívójaként indult a fehérorosz elnökválasztáson.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést