Élelmiszersegély kampánycéllal

Az agrártárca kampánycélra használja fel az uniós élelmiszersegély-programot, az intervenciós készletből „származó” élelmiszerek kiosztását a legrászorultabbaknak, annak ellenére, hogy ezt tiltják a jogszabályok.

Nagy Ottó
2006. 03. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint tízezer tonna élelmiszer szétosztásáról állapodott meg tegnap a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Budapesti Élelmiszerbank Egyesület (BÉE). Magyarország az idén először vesz részt az EU agrár- és vidékfejlesztési célú támogatási programjában, melynek során a közösség legrászorultabb személyeinek juttatnak élelmiszert az intervenciós készletből. Az adományozás április és október között folyamatos lesz, az első szállítmányok a jövő héten indulnak. Egy birtokunkba került dokumentum azonban arra szólítja fel a résztvevő segélyszervezeteket: az osztást április 9-ig hajtsák végre.
*
A Budapesti Élelmiszerbank Egyesület (BÉE) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) mint az intervenciót lebonyolító szervvel kötött szerződés alapján részt vesz az élelmiszerek kiosztásában.
Érdeklődésünkre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nem közölte, mely cégekkel kötött szerződést a kiosztandó élelmiszerek gyártására, arra hivatkozva, hogy az erről szóló szerződéseket csak ma írják alá, viszont az aláírás után a cégjegyzés olvasható lesz a hivatal honlapján.
Azt nem sikerült lapunknak kiderítenie, hogy pontosan hány céggel szerződik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, ám azt igen, hogy a gyártók között ott van a székesfehérvári Cerbona Rt. is, amely 25 500 tonna búzáért hatezer tonna lisztet és kilencszáz tonna száraztésztát ad a segélyszervezeteknek. A szerződés érdekessége, hogy értesüléseink szerint e segélyszervezetek kötelezettsége, hogy 2006. április 9-e – tehát még a választások – előtt a fenti (jelen esetben csak a Cerbonára vonatkozó) tételt az általuk javasolt személyek számára ingyen szétosszák.
– Az élelmiszerek leszállítása a 2006 április–szeptember közötti időszakban folyamatos – nyilatkozta lapunknak Cseh Balázs, a Budapesti Élelmiszerbank Egyesület elnöke, kitérve rá, hogy a szállítmányok szétosztását a jövő héten országosan megkezdik. A tegnap aláírt megállapodás rögzíti, hogy a programban részt vevő szétosztó szervezetek az átvett élelmiszereket nem használhatják fel üzleti célokra, nem értékesíthetik azokat, illetve nem használhatják fel semmiféle vallási, politikai vagy ideológiai befolyásolás céljából.
A szétosztásában karitatív szervezetek, önkormányzatok és önkormányzati intézmények vehetnek részt. Az élelmiszerek kiosztása történhet közvetlenül magánszemélyek, családok részére, illetve lehetőség van arra is, hogy a kapott élelmiszereket konyhai feldolgozásban készülő készétel formájában osszák szét
Az élelmiszerek külső vállalkozás általi továbbfeldolgoztatására a program szabályai szerint nincs mód.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.