Elkészült a nemzeti program

A Fidesz nemzeti programja és a szocialisták egyszemélyes programja áll egymás mellett – mondta Orbán Viktor kedden, amikor bejelentette: a Szövetség A cselekvő nemzet alcímet viselő programját a vasárnapi kongresszus hagyja jóvá, ami után a dokumentumot minél több emberhez szeretnék eljuttatni.

Munkatársunktól
2006. 03. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor Fidesz-elnök keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: az Országépítő találkozások utolsó, hétfői fórumával lezárult a programalkotás. A program az „új politika” felé tett első lépés, hiszen az utóbbi három évben, 2004 márciusától kezdve a nemzeti petíció, a nemzeti konzultáció, a gazdasági konzultáció, valamint a Faluparlament és az Új Budapest-fórumok, az országértékelő beszélgetések és a legutóbbi fórumsorozat, az Országépítő találkozások révén a teljes nyilvánosság előtt készült és nem homályos szobák íróasztalainál.
– Egymással szemben, illetve – üssünk meg barátságos hangot – egymás mellett áll két program, az egyik egy nemzeti program, a másik pedig, a szocialistáké, egy egyszemélyes program. Van egy ember, akinek van egy programja és van több mint hárommillió ember, akinek van egy nemzeti programja – fogalmazott a Fidesz elnöke utalva arra, hogy e rendezvényeken és fórumsorozatokon három év alatt összesen több mint hárommillió ember véleményét hallgatták meg. A pártelnök bemutatta a gazdasági és a nemzeti konzultációt lezáró két kiadványt, valamint a Professzorok Batthyány Köre által készített Szent István-tervet.
A Fidesz A cselekvő nemzet alcímet viselő programjáról szólva elmondta: az a nemzetet tekinti fundamentumnak, hiszen csak a nemzet tudja megerősíteni a köztársaságot, csak a nemzettől várhatjuk a felemelkedést. – A köztársaság egy ruha, a nemzet pedig maga a test. Mi a magunk ruhájára büszkék vagyunk, és amíg kibírja az idők viharát, addig hordani is fogjuk, megfelel nekünk ez a ruha – mondta. A program – jelezte a politikus – mindenkiről szól, a jobboldali és baloldali érzelmű emberekért, a határon belül és kívül élőkért egyaránt felelősséget vállal.
Erre reagálva Nyakó István MSZP-szóvivő kijelentette: ma ismét beigazolódott, hogy Gyurcsány Ferenc a programjához keres támogatókat, Orbán Viktor viszont a szavazatokat lesi és ehhez keres programot. – Abból még nem lesz ház, hogy valaki egymás mellé dobál néhány téglát – magyarázta Nyakó, aki szerint Orbán csak elbújik az emberek mögé, nem programot hirdet, hanem kívánságlistát, amit az országot járva hallott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.