Jogsértő a légitársaságok, valamint az utazási irodák gyakorlata, mely szerint a repülőjegy kiállítása után díjat szednek – közölte a Fővárosi Ítélőtáblának a napokban megszületett döntését az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE). Tavalyelőtt több légitársaság csökkentette az utazási irodák repülőjegy-értékesítéséből származó jutalékát, s úgynevezett szervizdíjat vezetett be, amit javaslatukra az utazási irodák is átvettek. Az OFE álláspontja szerint többletdíjra a légitársaság csak az utazáshoz kapcsolódó többletszolgáltatásért jogosult, márpedig az, hogy az utazáshoz szükséges jegyet a kezünkbe kapjuk, nem nevezhető annak.
A fogyasztóvédők okfejtése szerint ezen az alapon az utasoknak külön kellene fizetni például a repülők lemosatásáért is. Az egyesület ezért 2004-ben pert indított az indokolatlan és burkolt áremelés miatt, a Fővárosi Bíróság pedig ítéletében jogosulatlannak mondta ki a Malév gyakorlatát. Ez ellen a légitársaság fellebbezést nyújtott be, amit a Fővárosi Ítélőtábla a napokban szintén elutasított, kötelezve az érintetteket a jogsértő gyakorlat megszüntetésére. A Malév gyakorlata a jegykiállítási díj tekintetében február 8-i hatállyal megváltozott, ilyen jogcímen azóta díjat nem szed – közölte megkeresésünkre Németh Krisztina, a társaság szóvivője. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai légitársaság nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony jegykiállítási díjat szedett, ami – ellentétben több más légitársasággal – független volt a repülési távolságtól. A Malév választási lehetőséget kínál utasainak arra, hogy a korábban ilyen címen beszedett öszszeget egy későbbi utazás alkalmával felhasználják, vagy a széles körű kedvezményeket biztosító törzsutaspontokra átváltják, feltéve, hogy rendelkeznek a jeggyel és a számlával.

Nincs több titok – itt van a jövő évi költségvetés