Gatyáznak

Olvasom az országos pletykalapban, hogy újra divatba jött Puskás Öcsiék futballgatyája. Aki nem tudná, ez egy nagyjából térdig érő viselet volt (nekem sosem tetszett, de ez magánügy), dinamógatyának hívták annak idején, ebben szaladgáltak az aranylábú gyerekek. Kényelmes, lezser viselet volt – nyilatkozta Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje –, kellőképpen szellőzött.
A gagyiújság másfél oldalon át ír és közöl képeket a dinamógatyás labdazsonglőrökről (tényleg azok voltak), mintegy sugallva, dinamógatyában lehet csak nagyot alakítani. Aki rövidebb nadrágot visel a pályán, akár vissza is adhatja a szerelést, úgysem viszi semmire…
Természetesen nagy marhaságról van szó, boldogult Bene Ferenc (in memoriam drága Ferkó) például úgy rúgott hat gólt a dánoknak (Magyarország–Dánia 6-0) a tokiói olimpián – volt vagy tizenkilenc éves –, hogy egész normális, emberszabású kisnadrág volt rajta.
A helyzet az, hogy a góllövés nem a nadrágon múlik, gyerekek. Le kell tudni venni azt a piszkosul pattogó labdát, át kell tudni passzolni pontosan a szélsőnek, aki majd (akár kisnadrágban is) beíveli a középcsatárnak, akinek már csak egy dolga van: gólt rúgni.
A nadrág méretének kevés szerepe van a futballban (legfeljebb a gagyilapnál), ahogyan Zalatnay Cinit sem azért harmadolják majd a sitten, mert a tangabugyija merészebb volt az előírtnál.
A futball nem a gatyaméretekről szól. Itt el kell rúgni a labdát jókor, jó irányba. Az sem baj, ha egyenest a hálóba… Ilyen a foci. Ne gatyázzunk!